szerző: Fábián László

Ahogy mondani szokták, könnyebb a jót megszokni, s a múltat – főképpen ha nem éppen kellemes emlékek fűződnek hozzá – igen hamar el szoktuk felejteni.
Egy mai fiatalabb korosztály talán el sem tudja képzelni, hogy alig száz éve (de még utána is jóval később) milyen állapotok uralkodtak az utcák járhatóságát illetően. Nem árt ezért felidézni a korabeli útviszonyokat.

Csenger község képviselő testületének 1919. évi jegyzőkönyvében találtam érdekes adalékokat a bizonyos Kastély utcai állapotokról. Kastély utcának a mai Jókai utcát nevezték egykor, mely közel sem volt olyan hosszú, mint manapság, talán a harmada sem, és csak mai Jókai-köztől kezdődött kifelé, elszórtan álló házakból állt.

Az 1919-es év amúgy elég szomorú volt Csenger, de az ország számára is. A Károlyi-kormány idétlenkedése, a kommunista diktatúra - amiből Csenger szerencsére jóformán kimaradt - és az áprilisban bevonuló román csapatok, s a megszállás igencsak megviselték a községet.
Ettől függetlenül az egyszerű embereket a saját környezetének gondja-baja érdekli, számára ezek a legfontosabbak. Így volt ez a Kastély utca lakóinak esetében is.
Idézzük fel a Képviselő testület 1919. december 7-i ülésének jegyzőkönyvét. A községi bíró, Kun László előterjesztést tett, hogy a Kastély utcai lakóinak helyzete igen siralmas, különösen az akkori esős időszakban. Mint mondotta
„…A nyakig sáros utcából nem csak a gyerekek, de a felnőttek sem tudnak kijutni. Ilyenkor az iskolaköteles kiskorúak hetekig nem járhatnak iskolába, s igaz az, hogy tartós esőzéskor a Kastély utcában kihalt az élet!!”

Kun László bíró még hozzátette, hogy ezen feltétlenül segíteni kellene, de ez költséges és nehéz s „ez idő szerint konkrét javaslattal nem is tudok előállani” A kérdés megoldást a közgyűlés bölcs belátására és emberies érzelmeire bízta, s hogy „a Kastély utcai lakók járda létesítése iránti kérelme tárgyában kedvezően intézkedni szíveskedjék”
A kacifántosan megfogalmazott kérést a gyűlés bizonyára hosszasan megvitatta, „belátták a Kastély utcai lakók kérelmének jogos voltát és igazságosságát!”

Végül is a következő 61/1919 számú Határozatot hozták, melyben közölték, hogy „ez idő szerint a testület képtelen a helyzeten segíteni, mert sem a járda építéshez szükséges anyaggal, sem pedig a költség fedezéséhez szükséges pénzzel nem rendelkezik!” Ugyanakkor hozzátették, azt a nem elhanyagolható érvet is, miszerint „a kommunista uralom alatt a pallójárda deszkáit lelkiismeretlen emberek felszedték és elhordták!!!” Mindenesetre biztosították a Kastély utca lakóit, hogy „amint a viszonyok kedvezően változnak, a község első kötelességének fogja tenni, hogy a Kastély utca lakóinak közlekedési mizériáját megszüntesse.” – azaz járdát építsenek.



Hogy erre meddig kellett várni nem ismerjük, tudjuk jól, hogy a viszonyok kedvező változása ritkán és lassan jön el. De csak eljött, hiszen gyermekkoromban, amikor odaköltöztünk (1956), már volt járda, igaz csak kb. 80 cm széles, kis távközökkel lerakott, letöredezett, félig elsüllyedt betonlapokból álló. Ám maga az utca – mint sok csengeri utca akkoriban – hagyományos földút volt, esős időben, ősszel, tavasszal szinte járhatatlan. A mellékelt kép is ezt az állapotot idézi fel.

A Jókai utca egyébként kb. a hatvanas évek elején kapott szilárd burkolatot. Bizony, amikor dohogtunk-morogtunk néhanapján, ha útfelbontással, csatornázással együttjáró, elkerülhetetlen kellemetlenségekkel szembesültünk, akkor nem árt visszaidézni a korabeli állapotokat.