2018. febr.
05
05
Élve eltemetve?... A sanyikerti kúszó csontváz rejtélyeKategória: A múzeum kincsei - Közzétette: admin
szerző: Fábián László
Jó párszáz sír, illetve csontváz kibontása van már mögöttem, úgy Jánosiban, mint a Sanyikerti ásatás folyamán. Legtöbbjük szépen „katonásan” feküdt, ahogy a szaknyelvben mondják „nyújtott fekvő helyzetben, karok a test mellett. Találkoztam egymás mellett eltemetett testvérekkel, anya mellett fekvő kisgyerekkel és egyéb érdekes formációkkal is. Ám az 1992-es sanyikerti ásatás 165-ös sírja olyan csontvázat adott, ami mondhatni párját ritkítja.
Mielőtt továbbmennék, röviden ismerkedjünk meg Sanyikerttel, illetve az ott állt egykori faluval Senyével. , mely Csengertől alig 2 kilométerre délkeletre, a Szamos egykori kanyarja mellett feküdt.
1366-ban Egyházas-Senye néven írták az oklevelek, és királyi népek, várjobbágyok lakták, de a XIV. században elnéptelenedett. Később Dombkertként is nevezték, a temploma tégláit még az 1940-es években is hordták.
Egyébként ősidők óta lakott volt ez a rész, találtunk neolitikus, szarmata, dák és más császárkori cserepeket, római kori fibulákat és ezüstpénzeket.
A múzeum munkatársai és egy a nyíregyházi régészcsoport bejárja a csengeri határ sanyikerti és recsigei részét és kijelöli az ásatások helyét
Az 1992-es ásatás, melynek vezető régésze Varga Béla volt, a falu Árpád-kori temploma feltárását célozta, természetesen a körülötte lévő temetőt is. Nos, itt került elő az a rejtélyes fekvésű csontváz.
Már a kibontás kezdetén kitűnt, hogy furán fekszik, s rettenetesen nehéz is volt a vele való munka, hiszen a csontok egészen más pozícióban helyezkedtek el, tulajdonképpen hasán feküdt, de ha jól megnézzük, nem is feküdt.
A száraz régészeti leírást kiegészíteném saját benyomásaimmal. Az egész csontváz összhatásában olyan volt, mintha kúszva, kínok közepette, fejét kissé feltartotta, fogait összeszorítva került volna a sírgödörbe... Szinte érezni lehetett a küzdelmét. Ásott sírba nem tehették, nemhogy koporsóba - mert felmerült, hogy esetleg a sírban felébredt –de ennek ellentmond, hogy karja ki volt nyújtva (a karcsont a bontáskor elmozdult), de a földbe ugyanakkor nem tud kinyúlni. Úgy tűnt , mint akit lassan élve eltemettek, és az áldozat még próbál menekülni, fejét feltartva küzd a levegőért.
Nos, ez igen horrorisztikus elképzelés. A régészek szerint az ilyen formában való temetkezést rituális temetkezésnek nevezik, a közösség egyik megbecsült, de nemzetségének utolsó tagjaként tették így a földbe, bizonyosat ők sem tudnak.
Hozzá kell tenni, hogy ez a csontváz egy Árpád-kori templom körüli keresztény temetőben volt elhantolva- ám nem a temetőárokban, vagy valami elhagyott helyen. A lelet jelenleg a múzeum raktárában található.
Minden csontváz egy egykor élt embertársunk volt, aki érzett, gondolatai voltak, szeretett, dolgozott, s így kell őt- mert egyedi volt - szemlélni, megadva neki a tiszteletet.
Jó párszáz sír, illetve csontváz kibontása van már mögöttem, úgy Jánosiban, mint a Sanyikerti ásatás folyamán. Legtöbbjük szépen „katonásan” feküdt, ahogy a szaknyelvben mondják „nyújtott fekvő helyzetben, karok a test mellett. Találkoztam egymás mellett eltemetett testvérekkel, anya mellett fekvő kisgyerekkel és egyéb érdekes formációkkal is. Ám az 1992-es sanyikerti ásatás 165-ös sírja olyan csontvázat adott, ami mondhatni párját ritkítja.
Mielőtt továbbmennék, röviden ismerkedjünk meg Sanyikerttel, illetve az ott állt egykori faluval Senyével. , mely Csengertől alig 2 kilométerre délkeletre, a Szamos egykori kanyarja mellett feküdt. 1366-ban Egyházas-Senye néven írták az oklevelek, és királyi népek, várjobbágyok lakták, de a XIV. században elnéptelenedett. Később Dombkertként is nevezték, a temploma tégláit még az 1940-es években is hordták.
Egyébként ősidők óta lakott volt ez a rész, találtunk neolitikus, szarmata, dák és más császárkori cserepeket, római kori fibulákat és ezüstpénzeket.
A múzeum munkatársai és egy a nyíregyházi régészcsoport bejárja a csengeri határ sanyikerti és recsigei részét és kijelöli az ásatások helyét
Az 1992-es ásatás, melynek vezető régésze Varga Béla volt, a falu Árpád-kori temploma feltárását célozta, természetesen a körülötte lévő temetőt is. Nos, itt került elő az a rejtélyes fekvésű csontváz.
Már a kibontás kezdetén kitűnt, hogy furán fekszik, s rettenetesen nehéz is volt a vele való munka, hiszen a csontok egészen más pozícióban helyezkedtek el, tulajdonképpen hasán feküdt, de ha jól megnézzük, nem is feküdt.
A hivatalos sírleírás így hangzik „ Hasonfekvő, jobb karja a mellkas alatt behajlítva, bal keze kinyújtva. Lábai összehúzva, oldalt feküdve, térdei behajlítva.”
A száraz régészeti leírást kiegészíteném saját benyomásaimmal. Az egész csontváz összhatásában olyan volt, mintha kúszva, kínok közepette, fejét kissé feltartotta, fogait összeszorítva került volna a sírgödörbe... Szinte érezni lehetett a küzdelmét. Ásott sírba nem tehették, nemhogy koporsóba - mert felmerült, hogy esetleg a sírban felébredt –de ennek ellentmond, hogy karja ki volt nyújtva (a karcsont a bontáskor elmozdult), de a földbe ugyanakkor nem tud kinyúlni. Úgy tűnt , mint akit lassan élve eltemettek, és az áldozat még próbál menekülni, fejét feltartva küzd a levegőért.
Nos, ez igen horrorisztikus elképzelés. A régészek szerint az ilyen formában való temetkezést rituális temetkezésnek nevezik, a közösség egyik megbecsült, de nemzetségének utolsó tagjaként tették így a földbe, bizonyosat ők sem tudnak.
Hozzá kell tenni, hogy ez a csontváz egy Árpád-kori templom körüli keresztény temetőben volt elhantolva- ám nem a temetőárokban, vagy valami elhagyott helyen. A lelet jelenleg a múzeum raktárában található.
Minden csontváz egy egykor élt embertársunk volt, aki érzett, gondolatai voltak, szeretett, dolgozott, s így kell őt- mert egyedi volt - szemlélni, megadva neki a tiszteletet.
