2019. szept.
10
  WORKSHOP –azaz a pályázat régészeti beszámolói a múzeum történeti termében
Kategória: helyi hirek - Közzétette: admin
szerző: Fábián László

Augusztus 22 –én délelőtt egyre csak gyűltek a gépkocsik a múzeum előtt. Ugyanis e napon lett megtartva a ROHU- a Románia-Magyarország közös pályázatának csengeri szakaszának befejező részét képező régészeti tanácskozás, ahol az itt végzett munkálatokról számoltak be a szakemberek. Megjelent a nyíregyházi Jósa András múzeum régészeti osztályának teljes „legénysége”, a szatmárnémeti Szatmár Múzeum képviseletében több régész szakember, Vetés, Nagykároly küldöttsége, és a geszterédi Aranyszablya Társaság elnöke is, valamint szakmabeli érdeklődők és több jó ismerősünk a múzeumi berkekből.A szakmai tanácskozás, melyet míves angol nyelven előkelően Workshop–nak neveztek, beszámolók hangzottak el.



Elsőként Istvánovits Eszter és Cseppentő Zoltán tartott egy inkább elméleti síkon mozgó előadást, ami a jövő digitalizációs változásait, lehetőségeit vetítette elénk.

Második előadó Kőrösfői Zsolt volt, aki a császlói ásatásról, annak eredményeiről tartott beszámolót, bár ennek a nagyszabási feltárásnak nem voltak tulajdonképpen csengeri vonatkozásai. Ami minket már közvetlenül érintett, az Jakab Attila vetített képes előadása volt a csengeri, múzeumudvari ásatásról, annak leleteiről, a várható további munkákról. A szakmai tanácskozást szívélyes baráti beszélgetés zárta.