szerző: Elek György

Szerdán a Vetési Kulturális Központban nyílt meg a Csengeriek Vetésen című kiállítás, amelyen Fábián Béla terrakottaszobrai és mini bútorai, valamint Ószabó István festményei láthatók, ugyanakkor bemutatták Szabó Előd Csenger város családjai című kötetét.




Ezeket a képeket naivaknak is lehet nevezni olyan értelemben, hogy eredetiek, őszinték, egy lélek tükröződései. Festészete és költészete népművészeti motívumokra épül, érzelmek mélysége sugárzik belőlük, az ember és a világ ősi bensőségét ábrázolja.

Csenger és Vetés-Óvári között már hosszú ideje kialakult a testvértelepülési kapcsolat, közös rendezvényeket szerveznek, rendszeresen látogatják egymást, a jövőben pedig még jobban el akarják mélyíteni a kapcsolatokat és az együttműködést. A Szatmár Megyei Múzeum, valamint a nyíregyházi Jósa András Múzeum egy határon átívelő projektet dolgozott ki, melyben a két megye múzeumainak a felújítása szerepel. Ebben a projektben részt vesz és támogatást kap a Csengeri Helytörténeti Múzeum és a Vetési Kulturális Központ is. A közös projekt megvalósításának egy mozzanata volt a tegnapi kiállításmegnyitó is. Török József, a Vetési Kulturális Központ vezetője köszöntötte a Csengerből és a határ innenső oldaláról érkezetteket.

Ilyés Gyula, Vetés község polgármestere elmondta, hogy a projekt megvalósításával lehetőség nyílik arra, hogy létrehozzanak egy múzeumot a kulturális központban, ahol nagyon sok helyi érték helyet kaphat, de szervezni fognak olyan tárlatokat és egyéb rendezvényeket is, amelyek alkalmával bemutatnak máshonnan származó történelmi és kulturális értékeket.





A csengeriek ez alkalommal Fábián Béla terrakottaszobrait és mini bútorait, Ószabó István festményeit hozták el, valamint Szabó Előd Csenger város családjai című kötetét, amiben nagyon sok óvári és vetési családról is szó esik, hiszen a Csenger és Óvári közötti határ meghúzása előtt nagyon sok család rokonsága élt a határ egyik vagy másik oldalán.

Fábián László, a Csengeri Helytörténeti Múzeum nyugalmazott vezetője bemutatta Ószabó Béla festményeit. Ószabó képei egy különleges világot tárnak elénk, aminek az oka az is lehet, hogy nemcsak festő, hanem költő is, képei a verseit illusztrálják. Ezeket a képeket naivaknak is lehet nevezni olyan értelemben, hogy eredetiek, őszinték, egy lélek tükröződései. Festészete és költészete népművészeti motívumokra épül, érzelmek mélysége sugárzik belőlük, az ember és a világ ősi bensőségét ábrázolja.


forrás: /Szfu.ro/

szerző: Fábián László

Kezdjük először is a helyi, azaz konkrétan a Múzeumra vonatkozású jó hírrel. Az Emberi Erőforrások minisztériuma által kiírt Kubinyi Ágoston programján belül immár harmadszor nyertünk, ezúttal az intézmény külső nyílászáróinak teljes cseréje kerül terítékre, 1.millió ötszázezer forint értékben. Ideje is már a csere, mert a jelenlegi ablakkereteket már csak szinte a gitt tartja egyben, némelyiket ki sem lehet nyitni. Az új, műanyag, kettős szigetelésű ablakok a régiekkel formailag és színben meg fognak egyezni, már csak a fokozatosan romló külső homlokzat vár megújulásra.

A másik nagyobb volumenű és fontosságú pályázat a határokon átnyúló Interreg V-D Románia-Hungary felhívására benyújtott ROHU 297- pályázat. Ennek vezető partnere és benyújtója magyar oldalról a nyíregyházi Jósa András Múzeum, román részről a szatmárnémeti Szatmári múzeum.

Mindkét fél kötelessége volt két-két társpartner bevonása, így a nyíregyháziak a több évtizedre visszanyúló jó szakmai és baráti viszonyra való tekintettel a csengeri Helytörténeti Múzeumot tisztelték meg ezzel, bennünket választva partnerül. A pályázaton belül terepbejárások, ásatások, tanásatások fognak Csenger és környékén megvalósulni.

Másrészt a pályázat fő iránya a múzeumok gyűjteményeinek egy közös, digitális adatbázisba való beillesztése. Ennek érdekében a pályázat támogatja számítástechnikai eszközök beszerzését, melyek segítségével meg tudunk birkózni ezzel a nem csekély feladattal.

A bronzplakett amit tárlatvezetőnk, Fábian László népes közönség előtt vett át Nyíregyházán (admin)

Kapcsolódó feladat lesz, hogy három hónapra egy időszakos kiállítást kell fogadnunk a galériateremben, mely Kiss Lajos egykori nyíregyházi múzeumigazgató –néprajzos emlékét idézi majd fel, valamint kuriózumként a geszterédi honfoglaláskori aranyszablya hologrammos példánya is ki lesz állítva.



Nos, a fentebb leírtakból kitűnik, hogy bizony tavasszal igen mozgalmas időszak fog bekövetkezni. Bízom benne, hogy régészeti anyagunk tetemesen fog bővülni –ami új kihívásokat idéz elő a tárlóhelyek kérdésében. – másrészt Csenger és környékének múltja is tisztábbá válik. El kell dönteni ugyan - és ebben a nyíregyházi régészek javaslatait is figyelembe kell venni természetesen, - hogy hol is legyenek a feltárások. Szóba jöhet Sanyikert, a templom körüli temetőnek van egy megásatlan szakasza, avagy a régi református temető azon része, ahol a honfoglaláskori sír előkerült. Talán még Recsige, vagy a csengerújfalusi határ alatt lévő szarmata(?) temető., de még Szamostatárfalva is képbe kerülhet.
Mindenesetre lesz munka bőven tavasszal, de állunk elébe !

szerző: Fábián László

Régi jó barátom, Kenessey Csaba nemrég örvendetes hírrel lepett meg telefonon, jelezte, hogy ő és felesége Szuhányi Mária a múzeumunknak, azaz Csenger városának adományozzák dr. Szuhányi Ferenc a csengeri választókerület országgyűlési képviselőjének díszmagyarját és más családi vonatkozású tárgyait. A későbbiekben eljuttatják a Szuhányi Ferencről és Lászlóról készült festményeket is.

Nos, december közepén a díszmagyar, a hozzá tartozó mentelánccal együtt meg is érkezett. Szinte teljesen ép állapotban vannak, mert maga a díszmagyar két részből áll, a felsőtesten viselt dolmányból és a csak panyókára vetett mentéből, ami egykor prémmel díszített volt. Igaz ez a prémezés az idők folyamán lekopott, vagy lefejtették, de ettől eltekintve a ruhadarabok szinte újszerű állapotban vannak. Már az is csoda, hogy túlélték a világháborút, és az azt követő megpróbáltatásokat. A díszmagyar az 1930-as években készült, akkor volt Szuhányi Ferenc országgyűlési képviselő. illetve a csengeri járás Főszolgabírája.



A díszmagyar, a hozzá tartozó mentelánccal együtt...dr.Szuhányi Ferenc a csengeri járás Főszolgabírája.

Csak egész röviden a Szuhányiakról, akik majd két évszázadon Csenger leggazdagabb birtokosai voltak. A család az 1700-as évek végén került Csengerbe, a volt Melith birtok egyik örököseként. Ebben az időben építették a ma is álló kastélyukat, ami jelenleg a Hotel Schuszter. Az épület szerencséjére nem lett gépállomás, Tsz iroda, hanem az egészségügy vette kezelésbe, benne alakult a Járási Tüdőgondozó Intézet, s így kis átalakításokkal ugyan, de megőrizte eredeti állapotát. A kastélyt körülölelő csodálatos díszpark sajnos elpusztult, csak két öreg platánfa őrzi emlékét.. A parkhoz hasonlóan elpusztult a kastélyban őrzött, Csenger számára pótolhatatlan értékű Szuhányi Levéltár, a sötétfejűség éveiben , 1946-ban elégették az iratokat, mint a „népnyúzó urak” bizonyítékát, mert ahogy a kedvenc nótájuk is mondta, ...a múltat végképp eltörölni...”- volt akkoriban a divat.

Szuhányi Mária, a család utolsó tagja mint kislány pár évig még Csengerben élt nagymamájával, később Svájcba telepedett, s ott ismerkedett meg férjével ,Kenessey Csabával. Mária mindig is jó szívvel emlékezett meg Csengerről, szülőhelyéről, s ennek ékes bizonyítéka az a nemes felajánlás, hogy ezek a családi ereklyék kerüljenek vissza Csengerbe.

Augusztus 16-án délután nyilt meg a csengeri múzeum kiállitó termében Ószabó István festőművész képeiből rendezett kiállitás. A megnyitó beszédet tárlatvezetőnk Fábián László mondta el.



A zenei élvezetek után a vizuális élmény következzék, jelen esetben Ószabó István költő és mint kiderült festő képeinek kiállításán üdvözlöm Önöket. nemkülönben magát a festőt, aki különös élményben részesít bennünket.
Ószabó Istvánnal már 1971.ben a főiskolai években ismerkedtem meg, mint fiatal nagy távlat előtt álló ifjú költőt.

A mai estén azonban mint festőt mutatnám be Önöknek. Őszintén szólva erről az oldaláról nem is tudtam és igen meglepett képeivel. Festményei a naiv festészet kategóriájába tartoznak, bár nem igen kedvelem az ilyen beskatulyázásokat. Mindenesetre maradjunk jobb hiján ennél a meghatározásnál. A naív szót nem a mai nyelvi közegben kell értelmezni, hanem eredetileg a francia „naif”- -jelentése ártatlan - kell értelmezni kell érteni.



Ez sok mindent takar. Akkor néhány szót Ószabó István képeiről.
Festészete rokon a népművészettel- hiszen költészete is abból eredt kezdetben. Alázattal, szinte vallásos áhítattal alkot, műveiből árad az utánozhatalan frissesség és az érzelmek mélysége –mely költészetével oly rokon.



Romlatlan szemléletmódja minden alkotásán minden alkotásán átizzik. Ezeken a színek , az ismétlődő motivumok sajátos intenzitással hatnak a szemlélőre. Az ember és a világ ősi bensőséges kapcsolatát sugározzák a képek.
Ószabó István a képeivel nem akar többnek látszani mint ami, s művészetét ez teszi –mert művészetről kell beszélni – ilyen üdévé és egyedivé, s remélhetőleg ez az ami megragadja a nézőket is.

szerző: Fábián László

Augusztus 20. - át szokták említeni az új kenyér ünnepének is. Ha kenyér, akkor ahhoz liszt is kell, tudjuk, hogy azt a malmokban készítik.
De miként is készült ez az őskorban. Erre derít fényt a múzeumunk első tárlójában látható, úgynevezett őrlőkő, mely tulajdonképpen nem is egy, hanem két kőből áll..



Ezek az őrlőkövek mészkőből készültek, az alsó, a nagyobbik kissé homorú kiképzésű, a felső pedig domború, s ezek szépen illeszkednek egymáshoz, amit az állandó használat még jobban segített.. A felső kővel dörzsölő mozdulatokat végeztek, s a két kő közé tették a gabonát, s az összedörzsölődéssel lejött annak héja, s a belső részt pedig porrá őrölték. No, nem a mai lisztfinomságra kell gondolni, inkább amolyan daraszerű állagra. Tehát, tulajdonképpen a malmok őseinek is tekinthetjük ezeket a több ezer éves köveket, melyeket egy régi ismerősöm, volt tanítványom, Deli Zsolt adományozott jó pár évvel ezelőtt. Elmondása szerint Angyalos határában, a friss szántáson találta.
Akkor igen röviden a korukról, ha már szóba került.



A két kő a neolitikum –azaz újkőkor idejéből való, mely korszak Kr. e. 5000- től egészen a Kr. e. 2500 időszakot ívelte át. Ezek az évezredek forradalmian újak voltak az emberiség történelmében, ekkor tértek át a korábbi gyűjtögető- halászó – vadászó életmódról az élelemtermelésre, úgymint az állattenyésztésre és a földművelésre. Ez utóbbi megkövetelte az egy helyben maradást, kialakultak a települések, ahol kis és nagycsaládi közösségben éltek az emberek.
Ilyen neolitikus településnyomok ismertek Csenger határában számos helyen a régészeti terepbejárásoknak köszönhetően, de Csengerben, a belterületen, a Jókai utcában is találtam neolitikus cserépmaradványokat.
Csak reménykedem, hogy egyszer egy, az ebből a korból származó sír is előkerül, edénymellékletekkel.

szerző: Fábián László

A múzeum régészeti anyagának egyik igen szép darabját képezi ez a csempe, mely a Jánosi ásatásból kikerült tárgyakat bemutató tárló egyik legmutatósabbja. Szépen égetett agyag, hosszúkás téglalap formájú, mérete 17 x 10 cm. Már megtalálásának körülményei is rettenetesen szerencsések voltak.

Ugyanis 1982-83-86-ban volt a Jánosi templom, illetve az azt övező temető sírjainak régészeti feltárása. 1983 tavaszán kezdődött meg az érdemi munka, az előző évben csak egy kutatóárokig jutottunk.
Nos, az ásatási területtől Pátyod felé eső részen akkor pontosan szántottak, s ilyenkor egy vérbeli régész rögtön szagot kap, mint ahogy Varga Béla vezető régész esetében is ez történt.

Kis csapatunk átment a friss szántásra, s mint a varjuk baktattunk az eke után, vizsgálva a frissen kiszántott földet. Ekkor pillantottuk meg a csempét, pontosabban annak felső részét. Már ez is öröm volt, de pár méterre előbukkant a középső rész is, ezt bizonyította, hogy pontosan egybeillett a két darab. Sajnáltuk, hogy az utolsó, alsó tag hiányzik, ám Varga Béla nem adta fel. Kijelölt egy kb. 2x2 méteres szelvényt s azt elkezdtük ásni, mindenféle cserepek jöttek elő, de mi csak a hiányzó csempedarab után kutattunk.

Körülbelül két méter mélységben meg is lett az eredménye munkánknak, hiszen előbukkant az utolsó, áhított rész is. Mondhatni ez felért egy lottó főnyereménnyel, hiszen a három darab, három különböző helyről került elő. Régészünk nem tudni milyen előérzettől áthatva, pontosan azt a kis területet jelölte ki ásni, ahol a csempe harmadik darabja bújt el. Ilyen mázli egy életben egyszer ha éri a régészt.

Mi is adja ennek a tárgynak rendkívüliségét? Elsősorban igen gazdag viselettörténeti adalékokat árul el, a képi párhuzamokból –metszetek- festmények – az 1600-as évek férfi viseletét tanulmányozhatjuk rajta.

Egy igen naivul megmintázott alakot látunk, mely egyik kezében egy görbe, úgynevezett fokélű szablyát tart, míg másik kezét csípőjén tartja. Bal oldalon egy Cz:I: feliratot olvashatunk..

Kezdjük elemezni a képet. Először is a feliratot nézzük. Több megfejtés is adódik, az egyik, hogy ezek egy eddig ismeretlen név kezdőbetűi. Az ismert Jánosi nevek nem illenek ide, de ettől még lehet idevaló a személy. A másik feltevés, hogy a betűk azt adják ki, hogy Cz(enger) I (annosi).

A csempéről a rajzot Fábián László készítette.



De menjünk tovább, nézzük a szablyát. Jellegzetes 16.-17.- századi típus, a penge úgynevezett fokélben végződik, mely azt jelenti, hogy a végét a éllel szemben is visszaköszörülték, s így vágáskor visszahúzva is lehetett metszeni. Az alak viselete is kimondottan 17. századi jegyeket hordoz. A szoknyaszerű, rövid dolmány a kor divatja volt, bőven lehet találni párhuzamokat korabeli metszeteken, festményeken, mint látjuk. Ezt a fajta dolmányt „lengyel” dolmánynak hívták, melyet a szintén nagy előszeretettel viselt, "„kötélöv- vagy zsinóröv"” fogott össze. A csizma is jellegzetes magyar, XVII. századi típus..
Érdemes lenne ezt a csempét viselettanilag egy igen neves művészettörténésznek- viselettörténésznek áttanulmányoznia, mert még biztosan számtalan kortörténeti ritkaságot, érdekességet rejthet.

szerző:Fábián László

Sajnos, már csak ez a két tégla, melyek a múzeumunk állandó kiállításán láthatóak és egy képeslap emlékeztet arra, hogy városunkban egykor egy szép nagy zsinagóga állt, a hozzávaló rituális épületekkel. Természetesen ezeket hajdan, történelmileg szinte még a tegnap, azaz 1944-ig népes hitközség látogatta.



A téglák a korábban szokásos, nagyméretű formákat mutatnak. Két típusuk van, az egyik, a szerintem a régebbi méretei: 29x13,5x6 cm, szépen égetett, rajta domború felírat húzódik végig, mégpedig, IZR. HITK –azaz izraelita hitközség, mint készíttető. Érdekes, hogy a Z-betű fordítva látszik, valószínüleg a nyomódúcot készítő mester nézte el ezt. A másik tégla méretben szinte megegyezik ezzel, 29,5x15x5,5 cm. A rajta lévő felírat a tégla közepén egy 16x6 centiméteres, alig egy centi mélyedésben áll, IZR-HITK- formában. Úgy tűnik, hogy két műhelyben készültek a téglák, avagy két különböző időben.

A csengeri zsidóság létszáma ekkor 600 főt számlált, tagjai főként kereskedelemmel és iparral foglalkoztak, vagy földbérletből éltek, mindenesetre szorgos, hozzáértő tagjai voltak Csenger lakosságának. Szomorú, hogy sem ők sem a templomuk mára már csak emlékek.

Tudjuk, hogy maga templom 1831.ben épült, bár már korábban is állt egy zsinagóga, mert az 1783-85-ös I. Katonai Felmérés említi. Ezt lebonthatták, s az 1800-as évek elején készült el az új, impozáns méretű zsinagóga.
Az előző zsinagógához 1791-ből még egy úgynevezett”vérvád” is kapcsolódik, ez azonban, mint a többi hasonló teljesen alaptalannak bizonyult, de a szakirodalom számon tartja...

Sajnálatos módon a képeslapon is látható templom sem kerülhette el sorsát, mert 1958-ban a mátészalkai hitközség jóváhagyásával lebontották.
A sors fintora, hogy tégláit Nagyecseden egy temp-lomba építették be, bizonyítandó, hogy a tárgyak-nak nincs se világnézeti, se vallási kötődésük.

szerző: Fábián László

Igen különleges élményben részesül, aki betér a Helytörténeti Múzeumba a következő időkben. Ugyanis egy kiállítást állítottunk össze a magyar szocializmus plakátjaiból, és egyéb rekvizitumaiból. A kiállítás e korszak emblematikus szereplőjéről kapta a nevét ,– azaz Plakátok a Kádár- korszakból - címmel nyitottuk meg.

Szeretettel várunk mindenkit szerda délután 5-kor a kiállítás megnyitóján

Az 1960-as évektől egészen a rendszerváltásig terjedő időszakot fogtuk át a kor politikai és egyéb plakátjaival, szerepel a legendás „Továriscsi konyec”- nagyméretű plakát is, de csengeri vonatkozású anyagot is bemutatunk, korabeli felvonulások fotóival. Egy fekvő tárlóban pedig kitüntetések garmadája látható, Kiváló Szocialista Brigád illetve hasonló „értékes” jelvények, plecsnik, mindemellett a korszak papír és fémpénzei, s azok változatai is színesítik a palettát.

A korszak hangulatát egy korabeli lemezjátszóról, szintén korabeli hanglemezekről állandóan indulók hangja adja meg, teszi még érdekesebbé, visszaidézve a felvonulások, nagy parádék miliőjét.
Lehet azt a korszakot szeretni, utálni, gyűlölni, mosolyogni rajta –egyet nem lehet letagadni. Mert volt, átéltük, így vagy úgy, vagy amúgy, s még ráadásul fiatalok is voltunk akkor, nem tehettünk róla, hogy akkor éltünk.