2018. aug.
12
  Újkőkori őrlőkő
Kategória: A múzeum kincsei - Közzétette: admin
szerző: Fábián László

Augusztus 20. - át szokták említeni az új kenyér ünnepének is. Ha kenyér, akkor ahhoz liszt is kell, tudjuk, hogy azt a malmokban készítik.
De miként is készült ez az őskorban. Erre derít fényt a múzeumunk első tárlójában látható, úgynevezett őrlőkő, mely tulajdonképpen nem is egy, hanem két kőből áll..




Ezek az őrlőkövek mészkőből készültek, az alsó, a nagyobbik kissé homorú kiképzésű, a felső pedig domború, s ezek szépen illeszkednek egymáshoz, amit az állandó használat még jobban segített.. A felső kővel dörzsölő mozdulatokat végeztek, s a két kő közé tették a gabonát, s az összedörzsölődéssel lejött annak héja, s a belső részt pedig porrá őrölték. No, nem a mai lisztfinomságra kell gondolni, inkább amolyan daraszerű állagra. Tehát, tulajdonképpen a malmok őseinek is tekinthetjük ezeket a több ezer éves köveket, melyeket egy régi ismerősöm, volt tanítványom, Deli Zsolt adományozott jó pár évvel ezelőtt. Elmondása szerint Angyalos határában, a friss szántáson találta.
Akkor igen röviden a korukról, ha már szóba került.



A két kő a neolitikum –azaz újkőkor idejéből való, mely korszak Kr. e. 5000- től egészen a Kr. e. 2500 időszakot ívelte át. Ezek az évezredek forradalmian újak voltak az emberiség történelmében, ekkor tértek át a korábbi gyűjtögető- halászó – vadászó életmódról az élelemtermelésre, úgymint az állattenyésztésre és a földművelésre. Ez utóbbi megkövetelte az egy helyben maradást, kialakultak a települések, ahol kis és nagycsaládi közösségben éltek az emberek.
Ilyen neolitikus településnyomok ismertek Csenger határában számos helyen a régészeti terepbejárásoknak köszönhetően, de Csengerben, a belterületen, a Jókai utcában is találtam neolitikus cserépmaradványokat.
Csak reménykedem, hogy egyszer egy, az ebből a korból származó sír is előkerül, edénymellékletekkel.

2018. júl.
08
  A csengerjánosi kardos vitéz csempe
Kategória: A múzeum kincsei - Közzétette: admin
szerző: Fábián László

A múzeum régészeti anyagának egyik igen szép darabját képezi ez a csempe, mely a Jánosi ásatásból kikerült tárgyakat bemutató tárló egyik legmutatósabbja. Szépen égetett agyag, hosszúkás téglalap formájú, mérete 17 x 10 cm. Már megtalálásának körülményei is rettenetesen szerencsések voltak.

Ugyanis 1982-83-86-ban volt a Jánosi templom, illetve az azt övező temető sírjainak régészeti feltárása. 1983 tavaszán kezdődött meg az érdemi munka, az előző évben csak egy kutatóárokig jutottunk.
Nos, az ásatási területtől Pátyod felé eső részen akkor pontosan szántottak, s ilyenkor egy vérbeli régész rögtön szagot kap, mint ahogy Varga Béla vezető régész esetében is ez történt.

Kis csapatunk átment a friss szántásra, s mint a varjuk baktattunk az eke után, vizsgálva a frissen kiszántott földet. Ekkor pillantottuk meg a csempét, pontosabban annak felső részét. Már ez is öröm volt, de pár méterre előbukkant a középső rész is, ezt bizonyította, hogy pontosan egybeillett a két darab. Sajnáltuk, hogy az utolsó, alsó tag hiányzik, ám Varga Béla nem adta fel. Kijelölt egy kb. 2x2 méteres szelvényt s azt elkezdtük ásni, mindenféle cserepek jöttek elő, de mi csak a hiányzó csempedarab után kutattunk.

Körülbelül két méter mélységben meg is lett az eredménye munkánknak, hiszen előbukkant az utolsó, áhított rész is. Mondhatni ez felért egy lottó főnyereménnyel, hiszen a három darab, három különböző helyről került elő. Régészünk nem tudni milyen előérzettől áthatva, pontosan azt a kis területet jelölte ki ásni, ahol a csempe harmadik darabja bújt el. Ilyen mázli egy életben egyszer ha éri a régészt.

Mi is adja ennek a tárgynak rendkívüliségét? Elsősorban igen gazdag viselettörténeti adalékokat árul el, a képi párhuzamokból –metszetek- festmények – az 1600-as évek férfi viseletét tanulmányozhatjuk rajta.

Egy igen naivul megmintázott alakot látunk, mely egyik kezében egy görbe, úgynevezett fokélű szablyát tart, míg másik kezét csípőjén tartja. Bal oldalon egy Cz:I: feliratot olvashatunk..

Kezdjük elemezni a képet. Először is a feliratot nézzük. Több megfejtés is adódik, az egyik, hogy ezek egy eddig ismeretlen név kezdőbetűi. Az ismert Jánosi nevek nem illenek ide, de ettől még lehet idevaló a személy. A másik feltevés, hogy a betűk azt adják ki, hogy Cz(enger) I (annosi).

A csempéről a rajzot Fábián László készítette.



De menjünk tovább, nézzük a szablyát. Jellegzetes 16.-17.- századi típus, a penge úgynevezett fokélben végződik, mely azt jelenti, hogy a végét a éllel szemben is visszaköszörülték, s így vágáskor visszahúzva is lehetett metszeni. Az alak viselete is kimondottan 17. századi jegyeket hordoz. A szoknyaszerű, rövid dolmány a kor divatja volt, bőven lehet találni párhuzamokat korabeli metszeteken, festményeken, mint látjuk. Ezt a fajta dolmányt „lengyel” dolmánynak hívták, melyet a szintén nagy előszeretettel viselt, "„kötélöv- vagy zsinóröv"” fogott össze. A csizma is jellegzetes magyar, XVII. századi típus..
Érdemes lenne ezt a csempét viselettanilag egy igen neves művészettörténésznek- viselettörténésznek áttanulmányoznia, mert még biztosan számtalan kortörténeti ritkaságot, érdekességet rejthet.
2018. jún.
18
  A csengeri zsinagóga téglái
Kategória: A múzeum kincsei - Közzétette: admin
szerző:Fábián László

Sajnos, már csak ez a két tégla, melyek a múzeumunk állandó kiállításán láthatóak és egy képeslap emlékeztet arra, hogy városunkban egykor egy szép nagy zsinagóga állt, a hozzávaló rituális épületekkel. Természetesen ezeket hajdan, történelmileg szinte még a tegnap, azaz 1944-ig népes hitközség látogatta.



A téglák a korábban szokásos, nagyméretű formákat mutatnak. Két típusuk van, az egyik, a szerintem a régebbi méretei: 29x13,5x6 cm, szépen égetett, rajta domború felírat húzódik végig, mégpedig, IZR. HITK –azaz izraelita hitközség, mint készíttető. Érdekes, hogy a Z-betű fordítva látszik, valószínüleg a nyomódúcot készítő mester nézte el ezt. A másik tégla méretben szinte megegyezik ezzel, 29,5x15x5,5 cm. A rajta lévő felírat a tégla közepén egy 16x6 centiméteres, alig egy centi mélyedésben áll, IZR-HITK- formában. Úgy tűnik, hogy két műhelyben készültek a téglák, avagy két különböző időben.

A csengeri zsidóság létszáma ekkor 600 főt számlált, tagjai főként kereskedelemmel és iparral foglalkoztak, vagy földbérletből éltek, mindenesetre szorgos, hozzáértő tagjai voltak Csenger lakosságának. Szomorú, hogy sem ők sem a templomuk mára már csak emlékek.

Tudjuk, hogy maga templom 1831.ben épült, bár már korábban is állt egy zsinagóga, mert az 1783-85-ös I. Katonai Felmérés említi. Ezt lebonthatták, s az 1800-as évek elején készült el az új, impozáns méretű zsinagóga.
Az előző zsinagógához 1791-ből még egy úgynevezett”vérvád” is kapcsolódik, ez azonban, mint a többi hasonló teljesen alaptalannak bizonyult, de a szakirodalom számon tartja...

Sajnálatos módon a képeslapon is látható templom sem kerülhette el sorsát, mert 1958-ban a mátészalkai hitközség jóváhagyásával lebontották.
A sors fintora, hogy tégláit Nagyecseden egy temp-lomba építették be, bizonyítandó, hogy a tárgyak-nak nincs se világnézeti, se vallási kötődésük.
2018. jún.
04
  Rendhagyó tárlat Csengerben
Kategória: programajánló - Közzétette: admin
szerző: Fábián László

Igen különleges élményben részesül, aki betér a Helytörténeti Múzeumba a következő időkben. Ugyanis egy kiállítást állítottunk össze a magyar szocializmus plakátjaiból, és egyéb rekvizitumaiból. A kiállítás e korszak emblematikus szereplőjéről kapta a nevét ,– azaz Plakátok a Kádár- korszakból - címmel nyitottuk meg.



Szeretettel várunk mindenkit szerda délután 5-kor a kiállítás megnyitóján

Az 1960-as évektől egészen a rendszerváltásig terjedő időszakot fogtuk át a kor politikai és egyéb plakátjaival, szerepel a legendás „Továriscsi konyec”- nagyméretű plakát is, de csengeri vonatkozású anyagot is bemutatunk, korabeli felvonulások fotóival. Egy fekvő tárlóban pedig kitüntetések garmadája látható, Kiváló Szocialista Brigád illetve hasonló „értékes” jelvények, plecsnik, mindemellett a korszak papír és fémpénzei, s azok változatai is színesítik a palettát.

A korszak hangulatát egy korabeli lemezjátszóról, szintén korabeli hanglemezekről állandóan indulók hangja adja meg, teszi még érdekesebbé, visszaidézve a felvonulások, nagy parádék miliőjét.
Lehet azt a korszakot szeretni, utálni, gyűlölni, mosolyogni rajta –egyet nem lehet letagadni. Mert volt, átéltük, így vagy úgy, vagy amúgy, s még ráadásul fiatalok is voltunk akkor, nem tehettünk róla, hogy akkor éltünk.

2018. ápr.
04
  Középkori számszeríjhegy a múzeum udvarán
Kategória: A múzeum kincsei - Közzétette: admin
szerző. Fábián László

Tréfásan szoktam mondani, hogy múzeumunk udvara igazán megérdemelne már egy ásatást, tekintve, hogy eddig jónéhány érdekes dolog került elő az eseti földmunkák alkalmával. Többek között egy középkori számszeríjhegy, XVI. századi habán jellegű csempetöredékek, no és valószínűsíthetően Melith sírkő maradványok is.

Ezek bemutatását tervezem, s kezdeném a sort a középkori számszeríjheggyel. Mielőtt ezt megtenném, úgy vélem magát a számszeríjat kellene megismerni. A szó szláv eredetű, a „számostrtrelij”- azaz magától lövő-ből keletkezett, mely alakilag megegyezett a magyar szám - szer-szerszám és íj szavainkkal, s az idegen szót elferdítve értelmessé tettük- mégpedig számszeríj formában.


A félelmetes fegyvert már az ókori kínaiak is használták a Kr. e. 300-as években. Európában a középkor volt ennek a virágkora egészen a 16. század elejéig, amikorra a tűzfegyverek kiszorították a harcterekről. Pedig igen hatékony fegyver volt, nagy átütőképességű, még a páncélt is átvitte a kilőtt nyílhegy. A számszeríj felhúzását különböző felhúzó szerkezetek segítették.

Nos egy ilyen számszeríj vesszejének a vashegye került elő a múzeum udvarán. 2006-ban a szennyvíz levezető csatorna ásásakor vettem észre, hogy az árok falából, úgy 40 cm. mélyen, kiáll egy rozsdás vasdarab vége. Nem voltam rest, lemásztam, és óvatosan kibányásztam a hosszúkás,nyújtott gúlaformájú, köpűsen végződő tárgyat, mely kb. 8 cm hosszú volt. Bár rögvest nyílhegyre gyanakodtam, de nem mertem ráfogni, lehetett az rozsdás mivoltában akár egy hegyes végű kerítésvas is.


Mindenesetre bevittem restauráltatni a nyíregyházi múzeumba, ahol megerősítettek abba, hogy ez egy köpűs végződésű középkori számszeríjhegy. A tárgy 6 év után került vissza, s a Csenger középkorát bemutató tárlóban látható.

Már csak az a kérdés, hogy miként kerülhetett a jelenlegi múzeum udvarára ez a nyílhegy. Azt tudjuk, hogy ez a rész Csenger központjának számított, közel a középkori templomhoz. A Szamos is a közelben folyt, hiszen a múzeumudvar hátsó kerítésénél volt a meder, még az 1800-as évek közepén is. Az is nyilvánvaló, hogy a középkorban itten harcok nem voltak –bár erről az időszakról igen hézagosak a forrásaink, meglehet, hogy kis helyi csetepaté mégis megesett, s ez alkalommal lőtték ki ezt a nyílvesszőt. Bárhogy is volt, a nyílvessző a tárlóban Csenger középkorának egyik tanúja.
2018. márc.
21
  A huszárpisztoly és a hozzá kapcsolódó történet
Kategória: A múzeum kincsei - Közzétette: admin
szerző: Fábián László

A múzeum régészeti –történeti termének hetedik tárlójában látható egy 1798. M típusú, csappantyús-kovás rendszerű – ám még 1848-ban is használatos huszárpisztoly. Nem egy különleges fegyver- ám számomra fontos, hiszen gyermekkori emlék. Zárójelben teszem hozzá, hogy a múzeum törzsanyagát a testvéremmel együtt gyűjtött tárgyak-dokumentumok teszik ki. Ennek egyik ékes bizonyítéka ez a pisztoly. Annál is inkább, hiszen még szinte gyerekkorunkban jutottunk hozzá, bizonyítandó, hogy már ebben az időkben kezdtük a gyűjtést, a szépszámú rokonság poros padlásain.



A huszárpisztoly eredeti állapotában, mikor hozzánk került

Visszatérve a pisztoly történetéhez, induljunk onnan, hogy olyan hatodikosok lehettünk azidőben és nyulakat tenyésztettünk. kicsit túlzás a tenyésztés, inkább csak tartottunk néhányat, de azok közül ritkaság számba ment egy angórapár. Ez igen megtetszett egyik osztálytársunknak, jóbarátunknak, akinek apja rendőr volt itt Csengerben. Próbálta minden módon elkunyerálni, mígnem egyik alkalommal beállított ezzel a pisztollyal. Hogy miként került hozzá, nem árulta el, valószínű, hogy a rendőr atya kobozta el valakitől, mint fegyvert, vagy leadták neki, nem lényeges. A cserére jól megjátszott hezitálással belementünk. Másnap megint beállított, hogy még van egy ugyanilyen pisztoly, azért adjuk oda a másik nyulat is. Erre már nem voltunk hajlandóak –azóta is átkozzuk ezt a pillanatot. Mint később a szakirodalom áttanulmányozása után tudtuk meg, hogy a huszárok a pisztolyt mindig párban hordták, sőt a korábbi időkben is a lovasok, hiszen a nóta is „dali pár pisztolyom”- ról szól.

Persze a pisztoly akkori kinézete messze nem olyan volt, mint most, a tárlóban. Valami barna színű festékkel vastagon be volt mázolva, olyannyira, hogy úgy tűnt mintha fából lett volna kifaragva. Lehet, hogy ez is volt a cél!! Ezt a mázat nagy nehezen lekapartuk róla, persze, hogy károsítottuk a fából készült agyat, de úgy-ahogy elfogadható állapotba hoztuk. A fegyvert még egy alkalommal ki is akartuk próbálni nagy titokban, egyik barátunk szerzett puskaport, s a Jókai regényekből tudtuk, hogy miképp is történt ennek az előltöltős jószágnak a megtöltése, először a por, utána fojtás, utána a golyó, s megint fojtás. A serpenyőbe is kis puskapor, ami egy lyukon át a csőbe viszi a szúrólángot. No, így kiokoskodtuk, s egy fára felfüggesztettük a pisztolyt, s begyújtottuk a puskaport. A fegyver ezután vészesen forogni kezdett, mi pedig, vagy tízen, ahányan voltunk, annyifelé szaladtunk fedezéket keresve, aminek nem sok értelme volt, hiszen gyenge pukkanás hallatszott, s a csapágygolyó szinte csak kibukott a csőből.



A huszárpisztoly restaurálás után a múzeum tárolójában

A gyermekkori emlékek felidézése után a pisztoly természetesen a későbbi múzeum törzsanyagába került, ám meglehetősen viharvert állapotban volt már. Ja, azt elfelejtettem írni, hogy kakasa kezdettől nem volt. Mindenesetre így is a XIX. századot bemutató tárló kuriózuma lett a kiállításon. De már érett a gondolat, hogy ki kellene restauráltatni valamiképpen szakemberrel. Kapóra is jött egy alkalommal itt bemutatót tartó fegyverműves, akivel megbeszéltem, hogy mennyiért és miként hozza rendbe a pisztolyt. A restaurálás összegét múzeumszerető és pártoló csengeri vállalkozók adták össze, nevüket a csőbe rejtett névsor őrzi az utókornak. A mester kitett magáért, mert új faágyat faragott és új kakast is szerelt fel, s a pisztoly eredeti állapotába került, s a tárló egyik kiemelt tárgya lett. Ahányszor csak ránézek, mindig a másik angóranyúl jut eszembe, no és a gyermekkorom.
2018. márc.
14
  Tiszai Nagy Menyhért kiállítása Csengerben
Kategória: programajánló - Közzétette: admin
szerző: Fábián lászló

Tiszai Nagy Menyhérttel már régi kapcsolatom volt, ami még a nyolcvanas évekre nyúlik vissza. A sanyikerti ásatáskor 1992-ben is többször volt lent Csengerben, , hosszú beszélgetéseit pecsételték meg kapcsolatunkat, no meg művészete is. Az első komoly kiállítást a múzeumban, 1991- ben ő nyitotta meg, de már, de bemutatkozott képeivel is egy közös tárlaton, mint az aranyosapáti Művészi Kör tagja.

Tiszai Nagy Menyhért 1944. május 3-án született Zemplénagárdon. Középiskolai tanulmányait Királyhelmecen kezdte, majd Nagykaposon érettségizett.

Diplomát a prágai Károly Egyetem Hittudományi Karán szerzett. Alapító tagja a Ticce – Bodrogközi és Ung-vidéki Alkotók Szövetségének, festményeiből az elmúlt évtizedekben több szlovákiai és külföldi településen szerveztek tárlatokat.

A szlovákiai Kisgéres református lelkészeként tevékenykedő festőművész 1992-ben hozta létre regionális alkotóműhelyét a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Aranyosapátiban, amely a Kárpát-medence magyar festőművészeinek, képzőművészeinek adott otthont.

Tiszai Nagy Menyhért a festészet mellett vers- és prózaírással is foglalkozott: idén jelent meg Versek és prózák című kötete, amely az általa válogatott és rendszerezett művekből áll, illetve saját grafikáit tartalmazza.(forrás:szon)


Sajnos ez a kiállítás már csak mint emlékkiállítás jöhetett létre, de mondhatni itt életművének minden periódusa, festészetének teljes struktúrája fellelhető. Teljes életet élt, nem kímélve magát, s képei is ezt sugallják. Nemcsak festett, de zenélt is, verseket és tanulmányokat írt 2012-ben bekövetkezett haláláig.
Ezekből a kiállításon lehet vásárolni is.
2018. márc.
06
  Csengerben őrizték II. Rákóczi György buzogányát
Kategória: helyi hirek - Közzétette: admin
szerző: Fábián László

Még 2005-ben a kolozsvári Erdélyi Múzeum gyűjteményébe került II. Rákóczi György harci buzogánya. Számunkra, csengerieknek ehhez a buzogányhoz bizony jócskán van közünk. Mint kiderült ez a fegyver a fejedelemmel közeli kapcsolatban álló horvát származású brebiri Melith család tulajdonába került, így tulajdonképpen Csengerbe.



Az ismeretlen sorsú buzogány egyetlen fényképe

Nézzük kissé részletesebben ezt , hogy miképpen, milyen okok játszottak közre, hogy a fejedelmi fegyvert a csengeri Melith kastélyban őrizték nemzedékről - nemzedékre.
A csengeri Melith-család az 1500-as években került Csengerbe, ősi birtokaik a horvátországi Brebírben voltak, a török elől menekültek Magyarországra. Mint a Subich nemzetségből származók rokonságban voltak a szintén horvát Zrínyiekkel, Perényiekkel, Frengepánokkkal.

Az egyik Melith, pontosabban Melith Péter 1566-ban már Szabolcs főispánja lett, s II. Rákóczi György fejedelemmel közeli kapcsolatban állt, részt vett annak1657-es lengyelországi hadjáratában is., 1660-ben pedig a fejedelem temetésekor a főrendek között a 4. helyen sorolták. Hogy a Rákócziakkal milyen szoros kapcsolatban állt, bizonyítja, hogy 1666-ban Báthori Zsófia meghívta I. Rákócz Ferenc és Zrínyi Ilona lakodalmára. Erre mindenképpen illetékes volt, hiszen a Zrínyiekkel rokonságban állt a család.



A Melith család cimere és Melith Péter főispán pecsétje

Ezeket a családtörténeti részleteket feltétlen fontos volt közzétenni, hiszen ezek magyarázzák meg, hogy miként kerülhetett II. Rákóczi György fejedelmi buzogánya a Melithekhez. Több variáció is felmerülhet.
Az első, hogy talán már a lengyel hadjárat során ajándékozta Melith Péternek a fejedelem valamilyen haditettéért. A következő verzió az, hogy a fejedelem temetésekor, mint végrendeletileg reá hagyott emléktárgyként kapta az özvegytől. A harmadik, hogy a Zrinyi Ilona lakodalmán, mint rég látott rokont, a mulatság örömteli pillanatában megajándékozták a fegyverrel. Bármiképp is történt, a buzogány a családi kincstár megbecsült darabja lett, s a csengeri várkastélyban őrizték..

Nagyon érdekes lenne kinyomozni az ütőfegyver további sorsát, hogy miként került Erdélybe. Annyi bizonyos, hogy az utolsó Melith 1703-ban meghalt, özvegye vagyonával együtt elmenekült Csengerből, a várkastély rommá lett. Örökösök a szintén rokon Perényiek lettek. Mindenesetre a buzogány további sorsát rejtély fedi, a kolozsvári Múzeum egy magát meg nem nevező magánszemélytől vette meg. Érdekes, hogy a múzeum honlapján semmi adat nem található a buzogány létezéséről...
Oldal:  1 2 3 ... 20 [21] 22 23 24