2017. dec.
05
  A csengeri templom alatti kripták kincsei az 1966-os ásatáskor
Kategória: A múzeum kincsei - Közzétette: admin
szerző: Fábián László

Az ősi templomunkban már egyszer, 1933-34- ben voltak ásatások. Molnár József, városunk neves szülötte indítványára Höllrigl József végzett ásatásokat, ami tulajdonképpen csak a templom alatti kripták feltárására irányult. Négy kriptafülke átkutatása igen gazdag leleteket eredményezett, s igazolta, hogy a kegyúri templomba a XVI. századtól a XVIII- századig temetkeztek, a Csaholyi és a Melith- család tagjai.

Ám a mostani cikkben egy későbbi feltárásról, és azok eredményeiről esik szó. A műemléki szakemberek csak 1965-ben fedezték fel a csengeri templom igazi értékét, s az 1966-os építészeti és régészeti feltárás, melyet Entz Géza és Czeglédi Ilona vezetett értékes, eddigi ismeretlen építészeti részleteket is napvilágra hozott. Ezekre most nem térek ki, hanem inkább a régészeti anyagra, melyek az újonnan feltárt, bolygatatlan kriptából kerültek elő. Ezeket Czeglédi Ilona régész tárta fel. A leletek a XVI- XVII- századi ötvösművészet remekei..


Elsőnek említeném az aranyozott ezüst pecsétgyűrűt, melynek fejében címerábrázolás is rejlik, ám sajnos ezidáig nem lehetett kivenni annak rajzolatát. A mérete is elég tekintélyes , átmérője 2, 5 centiméter, a feje majd egy centiméter.
Az oldalán geometrikus és ornamentális díszítmény látható.



Nem marad el szépségében a három boglár sem. A boglár egy ötvösművészeti tárgy, menték, illetve ruházat díszítésére használták. Ezekből hármat is találtak, egyik szebb mint a másik, bár a harmadiknak csak a hátlapját láthatjuk. Anyaguk szintén aranyozott ezüst. Megjegyzem, az 1934-es ásatáskor még ettől is szebbeket és nagyobb számban találtak.




Végül essék szó a menteláncokról, melyeknek célja egykor a vállra vetett menték összefogása volt.
Ezek gyengén aranyozott rézből készültek, kapcsolórészük vésett díszekkel ékesített volt.
A tárgyak a múzeumunkban, a középkort bemutató tárló ékességei.
2017. nov.
07
  Az első szatmári honfoglaláskori sír előkerülése Csengerben
Kategória: A múzeum kincsei - Közzétette: admin
szerző: Fábián László

Köztudott dolog, hogy a szerencse, a véletlenek összejátszása miképpen tud a régészettudomány, a történettudomány számára új értékeket és felvetéseket adni, nemkülönben régi tabukat megdönteni..
Szinte az utóbbi évtizedekig a honfoglaláskori leletek hiánya miatt a magyarság megtelepedését itt, Szatmárban a XI. század utánra helyezték. Pedig elképzelhetetlen, hogy a Szamos völgyének stratégiai fontosságát, ne ismerték volna fel eleink. A jó öreg Anomymus a Gestájában leirta, hogy „Szabolcs és Tas innen elmenvén Szatmár (Zotmar) váráig jutottak és azon várat három naspig ostromolván győzedelmesen megvették.”


A kialakult vélemények ellenére titkon azért reméltem, hogy honfoglaló őseink emlékei egyszer talán csak előbukkannnak Csengerben is, vag egész közeli helyen.
1988. szeptembere. Nagyon fontos dátum ez. A csengeri régi ref temetőben Eszenyi Sándor kettős sírját bővítették, miután özv. Eszenyi Sándorné is ott óhajtott nyugodni férje mellett..
A sír falában rozettás lószerszámvereteket és két kengyelt talált a szakavatott sírásó, aki már részt vett régészeti feltárásom s így tudta, hogy ezeknek jelentőségük lesz. Hát lett is. Később, a temetéskor még az oldalpálcás zabla is előkerült.

Tehát egy részleges lovastemetkezés nyomaira bukkantunk. Ugyanakkor nyitott maradt a kérdés, mi van a további – mert reméltem és tudtam is, hogy még kell lennie dolgoknak - leletekkel. Bizonyosságra volt szükség, vagyis eredseti helyzetben lévő mellékletekre, netalán csontvázra.

1996. Többszöri elhalasztás után végre október 5-én nekiláthattunk a mindent eldöntő ásatásnak, Varga Béla régész vezetésével. A feltételek igen-igen nehezek voltak, mondhatni extrém körülmények között kellett a kutatóárkot ásni, hiszen két jelenlegi sír közötti szabad, bolygatatlan területen – ami alig 70-80 cm. széles volt- lehetett csak ásni.

A honfoglaláskori szíjazat rekonstrukciós rajza
( László Gyula munkája)


A tét azonban nagy volt, vállalni kellett minden nehézséget. Alig két-három órai munka után már szórvány cserép és csontmaradványok kerültek elő, ami biztató volt. Nem sokkal később egy rettenetesen rossz állapotban lévő koponyát bontottunk ki, mely közelében fülbevaló maradványok és egy kiskés darabja került ki a spakni alól. Mostnár bizonyos volt, hogy a keresett honfoglaláskori sír fekszik előttünk. A további bontás azonbasn nemhogy leletet, de semmiféle csontmaradványt nem adott, mondhatni a koponyától lefelé minden csont hiányzott. Rövidesen kiderült miért. Mint tudjuk ezt a temetőt az 1700-as évek közepétől használták a csengeri reformátu, a honfoglalónk csontvázát –a lehetséges leletekkel – egy későbbi XIX. századi sírral elásták.

Találtunk is szórványcsontokat, ami erre utalt. Délutánra ezen kutatóárokra merőlegesen nyitottunk egy újat, s ekkor jött a meglepetés. Az egykori honfoglaló lábasinál, ott, ahol nyolc éve a kengyelek-zablák és néhány veret előkerült –szépen is látszott az akkori beásás nyoma – megtaláltuk további hiányzó lószerszámvetereket, jóval nagyobbakat és díszesebbeket, mint az előzőek. Nyolc nagyobbat és nyolc kisebbet bontottunk ki. Tehát summázva meglett a teljes lószerszám kollekció. Az ezekkel együtt eltemetett lókoponya felszívódott, csak a tejfogak koronája maradt



A teljes leletegyüttes a múzeum II. tárlójában. A szügyellőszíjazat rekonstrukció.

A későbbi elemzésekből kiderült, hogy az eltemetett ősünk egy kisleány volt, a lószerszám veretek motívumaiból következtethetően, illetve, hogy a kengyel mérete igen kicsi volt, kis lábra illett.. Valamint a lókoponya is csikó lehetett, azért nem maradt meg belőle semmi..
Mi is adja meg e sír igen nagy tudományos értéket, jelentőségét? Az, hogy ez a sír Szatmár megye első honfoglaláskori részleges lovassírja- tehát az első honfoglaláskori leletegyüttes Szatmárban- s nemkülömben Csengerben!! Továbbgondolva ezt, has egy sír volt, akkor volt több is, hiszen a kislányínak voltak szülei, rokonai, akik a közelben nyugszanak.
Nem sokkal később Csengersimában is előkerült egy honfoglaló sír, ami a szatmári megtelepedést igazolja.
2017. okt.
19
  "Görbe tükörben" Fábián Béla kisplasztikái Csengerben
Kategória: helyi hirek - Közzétette: admin
szerző: nordi

Éppen a tárlatvezetőnkhöz Fábián Laci bácsihoz ugrottam be a múzeumba, valami érdekes anyagért a honlap számára, aki éppen valami agyagszobrokat rendezgetett. Az üdvözlés után rá is tértem a lényegre. Meghallgatott majd bemutatkozott: Fábián Béla vagyok a Laci ikertestvére, aki kiment egy percre de rövidesen itt lesz...
Lányos zavaromban makoktam valamit aztán elmondta hogy a szobrokat ő csinálta és 2o-án lesz a kiállitás megnyitója. A testvére érkezéséig pedig elbeszélgettünk és ebből lett egy érdekes cikk az oldalra:

Fábián Béla 1950-ben született Csengerben, majd a nyíregyházi Tanárképző Főiskola magyar-rajz szakát elvégezve 1973-ban visszakerült Csengerbe tanítani .

Ezután Debrecenben tanított 77-86-ig, s jelenleg szintén Csengerben él nyugdíjasként, két már nagykorú gyereke van.

A szobrászkodással, pontosabban szólva a kisplasztikával csak 2000-ben ismerkedett meg. A csengeri múzeum udvarán a nyári napközis gyerekek agyagoztak, a ekkor próbálkozott meg a háromdimenziós ábrázolással.

Mint elmondta, két-három keserves tanulóidő alatt sajátította el az agyaggal való munka fortélyait, és pár éven belül már kialakult a rá jellemző karakterisztikus- humoros ábrázolásmód.

Meghivó az október 20. kiállitásra

Példaképének tartja az erdélyi Benczédi Sándor művészetét, aki szintén görbe tükröt mutat az emberi gyarlóságokról és jól ismeri a két éve elhunyt szatmárnémeti művész Hiripi Zsuzsa munkáit is, akivel többször dolgozott együtt.



Fábián Béla témáinak nagy többsége egy már tovatűnt paraszti világot mutat be, esetlenül csetlő-botló figurái se nem szépek, se nem csúnyák, hanem olyanok , mint maga az élet....isznak, duhajkodnak, gőgösek, alamusziak., elesettek.....
A kisplasztika jellegéből ugyanis szinte adódik az egyéni karakter szatirikus megjelenítése....

Kiállításai : 2001-ben Kisvárdán mutatkozott be egy közös tárlaton, majd 2006-ban Vaján láthatták műveit,, 2012-ben a partiumi Tasnádon is szerepelt a csengeri alkotók között. 2013-ban majd fél évig a Mátészalkai Szatmár Múzeumban voltak láthatóak a figurák, s legutóbb Kisvárdán tavaly volt kiállítása. Csengerben voltak már ugyan kisebb bemutatkozása még valamikor a kétezres évek legelején, de ilyen átfogó jelleggel még nem jelent meg szülővárosában.

A kiállitáson bemutatott kisplasztikák egy része megvásárolható és értékes karácsonyi meglepetés lehet szeretteinknek.
A kisplasztikán kívül pár éve paraszti-kispolgári bútormaketteket is " gyárt", mérethű kicsinyítéssel. A makettekre és szobrokra valamint a kiállitás sikerére rövidesen visszatérünk.
2017. okt.
05
  A múzeum falának rejtélye ...avagy miről mesél egy régi tégla
Kategória: A múzeum kincsei - Közzétette: admin
szerző: Fábián László

Van annak már több mint tíz éve, hogy a múzeum bejárati falának alja kiomlott egy részen, s ennek javításakor a régi téglákat kiszedték, hogy újakat építsenek be. A kiszedett téglákon betűk és számok sejlettek, s letisztítás után világosan olvasható lett a domborított írás: CS. REF. EK. s felette a számok 1798 – azaz Csengeri Református Eklézsia 1798. A tégla nagyméretű volt, s jól kiégetett.



Vajon miről árulkodik ez a felírat?? Hogyan került a jelenlegi épület falába és mikor, csupa rejtély –amit meg kell fejteni. Szerencsére Csenger múltjáról, legalábbis a XVIII-XIX. századokból szinte részletekre menő forrásaink vannak.Ezek segítségével meg is kezdtem a nyomozást.

A jelenlegi Múzeum helyén- tehát nem a ma álló épületről van szó – ettől beljebb állt a volt református parókiája és telke. Miután a város az 1500-as évek derekán reformátussá vált, világos, hogy a római katolikus plébánia automatikusan parókiává vált. Az 1700-as évektól már nyomon tudjuk követni az épület sorsát. A régi épület meglehetősen elhasználódott, mert 1758-ban azt írták, hogy „a parochiális házat újonnan megtsináltatták” –azaz újjjáépítették.

Feljegyezték 1775-ben, hogy a ”parochiális házat megséndejeztették s a telek eljét boronába vétették” – azaz fából készült kerítést húztak eleje.
Lassan közeledünk a téglán jegyzett évszámhoz!! A református egyház krónikája fellebbenti a fátylat, mert az 1808-ban beírt feljegyzés elárulja ezt. Ezt írták: „ ...a tiszteletes predikátor lakására rendelt telek napkeleti vége a Szamosra nyúl, nyugati az utcára. Ezen parochian van egy tégla ház. /.../ Ez a ház építtetett a Ref. Eklézsia költségével 1801-ben. „ Nos ezekből az adatokból megtudhatjuk mikor épült újjá téglából a parókia.
Ezen téglák égetését azonban már évekkel azelőtt meg kellett kezdeni –tehát meg van fejtve az 1798-as dátum. Az a tény, hogy tégla kellett, arra enged következtetni, hogy a régi épület vályogból épülhetett, vagy azzal bővítették ki. Az elkészült épületben a leírás szerint 1854-ben „ négy nagy kényelmes szoba volt, konyha-szobával, kamrával, pinczével és több szükséges épületekkel. De a telek minden nap kisebbedett a Szamos szaggatás által”
A térkép az I. Katonai Felmérés Csenger ezen részét mutató részlet. A bekeretezett rész a Múzeum környékét mutatja.

Tudni kell, hogy a szabályozás előtt a folyó közvetlenül , ahol most a múzeum hátsó kerítése áll - ott folyt. Valószínű ezért a parókiát a telekkel együtt az eklézsia eladta 1866-ban s átköltözött a Teleky család egykori udvarházába, melyet 1811-ben építettek. A régi parókiát Kauffmann Max gazdag zsidó kereskedő vette meg, aki azt lebontatta, a az 1800-as évek végén felépítette a ma is álló neoklasszicista épületet, ám a használható téglákat beépíttette a falba.

Furcsa az élet, a jelenlegi Múzeum épülete, ami zsidó ház volt, magában őrzi az egykori református parókia tégláit, s ezáltal annak emlékét is. A tégla a Csenger reformációját bemutató tárolóban tekinthető meg.

2017. aug.
04
  Nagygéci Hagyományőrző Emléknap
Kategória: helyi hirek - Közzétette: admin

Július 29-én harang megáldásával és szoboravatással egybekötött emléknapot szervezett a Nagygécért Közhasznú Egyesület. Az ünnepségre a világháborús emlékparkban került sor, ahol köszöntőt mondott Kovács Sándor a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője, valamint Juhász Ferenc a Nagygécért Közhasznú Egyesület elnöke, Csenger Város Önkormányzata részéről Dócs Attila, megyei közgyűlési képviselő vett részt a jeles eseményen.



A rendezvény külön érdekessége volt, hogy visszakerült eredeti helyére az 1930-as évek elején Nagygéc templomának részére öntött harang. A köszöntő beszédek után a harang megáldására került sor, ahol Bélbász Szűcs Andrea és Marosvölgyi Péter lelkipásztor áldotta meg a Nagygécbe visszakerült régi és az új harangot egyaránt. Az ünnepi programok a „Megmaradás Temploma”-ban folytatódtak, ahol Bélbász Szűcs Andrea celebrálásával adtak hálát mindenható Urunknak.



A hálaadó istentisztelet után avatták fel a diófából készült „imádkozó kezet” ábrázoló szobrot, amit Kovács Sándor és a fafaragó szobrászművész Halász Attila leplezett le, az alkotás a művész felajánlása és egyben hozzájárulása volt az egyesület elmúlt években végzett munkájához. A rendezvényt a csengersimai református gyülekezet fiataljainak kulturális színpadi műsora zárta.

forrás:/CsengeriTV/
Oldal:  1 2 3 4 [5] 6 7