2017. máj.
19
  Tarr János festőművész kiállitása Csengerben
Kategória: helyi hirek - Közzétette: admin
A múlt héten megnyiitott kiállitás máris nagy sikernek örvend városunkban. A " Visszatérés szülöföldemre" cimmel ismertté vált vándorkiállitás a múlt években több városban is latható volt megyénkben. Csengerben ez az esemény még nagyobb jelentőséggel bir , hiszen a Vaján élő Tarr János , városunk szülötte.



A kiállitáson szereplő olajfestmények nagyrésze a szülőföld festői tájait örökiti meg, de ezeken kivűl számos pasztell és akvarell festményekben gyönyörködhet a látogató, ha időt szán a csengeri múzeumban berendezett tárlat megtekintésére.
A képek egy része megvásárolható. A kiállitás július közepéig lesz látogatható.

(nordi)
2016. szept.
10
  A Kastély utca keservessége!
Kategória: helyi hirek - Közzétette: admin
szerző: Fábián László

Ahogy mondani szokták, könnyebb a jót megszokni, s a múltat – főképpen ha nem éppen kellemes emlékek fűződnek hozzá – igen hamar el szoktuk felejteni.
Egy mai fiatalabb korosztály talán el sem tudja képzelni, hogy alig száz éve (de még utána is jóval később) milyen állapotok uralkodtak az utcák járhatóságát illetően. Nem árt ezért felidézni a korabeli útviszonyokat.


Csenger község képviselő testületének 1919. évi jegyzőkönyvében találtam érdekes adalékokat a bizonyos Kastély utcai állapotokról. Kastély utcának a mai Jókai utcát nevezték egykor, mely közel sem volt olyan hosszú, mint manapság, talán a harmada sem, és csak mai Jókai-köztől kezdődött kifelé, elszórtan álló házakból állt.

Az 1919-es év amúgy elég szomorú volt Csenger, de az ország számára is. A Károlyi-kormány idétlenkedése, a kommunista diktatúra - amiből Csenger szerencsére jóformán kimaradt - és az áprilisban bevonuló román csapatok, s a megszállás igencsak megviselték a községet.
Ettől függetlenül az egyszerű embereket a saját környezetének gondja-baja érdekli, számára ezek a legfontosabbak. Így volt ez a Kastély utca lakóinak esetében is.
Idézzük fel a Képviselő testület 1919. december 7-i ülésének jegyzőkönyvét. A községi bíró, Kun László előterjesztést tett, hogy a Kastély utcai lakóinak helyzete igen siralmas, különösen az akkori esős időszakban. Mint mondotta
„…A nyakig sáros utcából nem csak a gyerekek, de a felnőttek sem tudnak kijutni. Ilyenkor az iskolaköteles kiskorúak hetekig nem járhatnak iskolába, s igaz az, hogy tartós esőzéskor a Kastély utcában kihalt az élet!!”

Kun László bíró még hozzátette, hogy ezen feltétlenül segíteni kellene, de ez költséges és nehéz s „ez idő szerint konkrét javaslattal nem is tudok előállani” A kérdés megoldást a közgyűlés bölcs belátására és emberies érzelmeire bízta, s hogy „a Kastély utcai lakók járda létesítése iránti kérelme tárgyában kedvezően intézkedni szíveskedjék”
A kacifántosan megfogalmazott kérést a gyűlés bizonyára hosszasan megvitatta, „belátták a Kastély utcai lakók kérelmének jogos voltát és igazságosságát!”

Végül is a következő 61/1919 számú Határozatot hozták, melyben közölték, hogy „ez idő szerint a testület képtelen a helyzeten segíteni, mert sem a járda építéshez szükséges anyaggal, sem pedig a költség fedezéséhez szükséges pénzzel nem rendelkezik!” Ugyanakkor hozzátették, azt a nem elhanyagolható érvet is, miszerint „a kommunista uralom alatt a pallójárda deszkáit lelkiismeretlen emberek felszedték és elhordták!!!” Mindenesetre biztosították a Kastély utca lakóit, hogy „amint a viszonyok kedvezően változnak, a község első kötelességének fogja tenni, hogy a Kastély utca lakóinak közlekedési mizériáját megszüntesse.” – azaz járdát építsenek.



Hogy erre meddig kellett várni nem ismerjük, tudjuk jól, hogy a viszonyok kedvező változása ritkán és lassan jön el. De csak eljött, hiszen gyermekkoromban, amikor odaköltöztünk (1956), már volt járda, igaz csak kb. 80 cm széles, kis távközökkel lerakott, letöredezett, félig elsüllyedt betonlapokból álló. Ám maga az utca – mint sok csengeri utca akkoriban – hagyományos földút volt, esős időben, ősszel, tavasszal szinte járhatatlan. A mellékelt kép is ezt az állapotot idézi fel.

A Jókai utca egyébként kb. a hatvanas évek elején kapott szilárd burkolatot. Bizony, amikor dohogtunk-morogtunk néhanapján, ha útfelbontással, csatornázással együttjáró, elkerülhetetlen kellemetlenségekkel szembesültünk, akkor nem árt visszaidézni a korabeli állapotokat.

(cshm-fl)
2016. szept.
05
  A legrégebbi csengeri síremlék….
Kategória: helyi hirek - Közzétette: admin
szerző: Fábián László

A példamutatóan rendbetett régi református temetőben áll- igaz kissé ferdén – városunk eddigi legrégebbi síremléke. Korábban még úgy véltem, hogy az út mellett lévő Uray Károly - féle, klasszicista stílusú kőépítmény a legkorábbi, 1858-ból, ám mint kiderült van tőle idősebb is.
Mielőtt megnéznénk közelebbről is ezt a kisméretű, szerény sírkövet, tekintsük át a csengeri reformátusok, illetve az ezt megelőző évszázadokban meghalt csengeriek temetkezési helyét. Mint tudjuk, a kereszténység felvétele után csak a templomok köré – a megszentelt földbe lehetett temetkezni, így rendelkezett Szent István királyunk. Tehát a csengeri templom köré, a cinterembe már az 1300-as évek közepétől temetkeztek eleink, a reformációt követően természetesen a reformátusok is. Adatok szerint Csengerben 1740 után már a város akkori végén, a Halommal szemben nyitottak temetőt, mert így parancsolta Mária Terézia közegészségügyi okokra hivatkozva, ám belejátszhatott ebbe az 1739-43 közötti pestisjárvány is.


Az ősi cinterem a mainál némileg nagyobb volt, a mai Hősök tere felé öblösödött ki, amint ezt az 1782-85-ös I. Katonai Felmérés térképén látható. Bizonyítja ezt, hogy a templom előtti járdánál, amikor a villanyoszlop alapját, illetve a telefonkábel szerelőaknáját ásták, bizony emberi csontok kerültek elő

. A templom kertje, a cinterem minden négyzetmétere szakrális helynek minősül, ahol a csengeri ősök alusszák örök álmukat évszázadok óta, megbolygatni őket szentségtörés lenne.

Nos, ez a temetkezési hely szűnt meg 1740 körül, s került ki a temető a város akkori északnyugati végére, a Halommal szembe, ahová egészen az 1960-as évek végéig temetkeztek a reformátusok, és mögötte „a Pápista és Oláh Atyafiak”- ahogy 1799-ben írták- temetője volt. Igaz tudunk más megnyitott temetőkezdeményekről, például a Tót (Rákóczi) utcairól is, és a mai köztemetőbe is temetkeztek az 1800-as évek végén.
E kis kitérők után kanyarodjunk vissza a címben említett sírkőhöz, mely mészkőből készült, hosszúkás, felül ívelt formájú. A keretelt mezőben fönt egy leveles ágmotívum látható, alatta a vésett szöveget olvashatjuk:

Itt nyugszik
távol honától
Viski Nemes Ungi
Menyhért, ki hat
éveken át az erény
teljes pálya koszo
ruért fáradva élte
tavaszának 22-dikét
alig érve porait
nyugtatja a csengeri temető
1840. No. 5.


Már csak azt kellene kideríteni, ki is volt ez a szegény, fiatalon elhunyt ifjú? Nem is oly nehéz, hiszen Molnár József, az egyik hozzám intézett levelében ír róla. Ez az Ungi Menyhért, Kása Dánielnek, a Teleky-család csengeri tiszttartójának volt a sógora, aki a Telekyek 1801-ben épült ispánlakásában lakott, mely később a református parókia lett, az 1850-es években. Szegény sógor, Viski Ungi Menyhért ide jött valószínű látogatóba, vagy gyógyulni, hiszen tüdőbeteg volt. A halál, itt Csengerben érte 1839. december 15-én, az egyházi anyakönyv szerint „tüdő senyv” végzett vele. December 17-én temették, „kettős papi beszéddel”. Sírköve majd csak egy évre lett készen 1840. november 5-én, s azóta áll – ha kissé megdőlve már – a régi csengeri temetőben.

Ide, Csengerbe jött tehát meghalni a 22 éves ifjú s alussza örök álmát a csengeri temetőben. El kellene gondolkodni azon, hogy városunknak meg kellene óvni, gondozni, konzerválni ezeket a többszáz éves síremlékeket, nem beszélve az egyre fogyatkozó régi fejfákról, ezáltal őseink emlékét ápolni, mely mondhatni, kötelessége az utódoknak.

(cshm-fl)
2016. júl.
20
  Új tárlat a csengeri Helytörténeti Múzeumban
Kategória: helyi hirek - Közzétette: admin

Dr. Varga Béla mátészalkai fül-orr-gégész főorvos ,,Nigériai pillanatok" című egzotikus fénykép-gyűjteményéből nyílt kiállítás, mely előreláthatóan augusztus 18-ig látogatható.




Rövidesen visszatérünk a tárlat bemutatásával
2015. nov.
30
  A csengeri zsidóság rövid története
Kategória: helyi hirek - Közzétette: admin
szerző: Fábián László

A csengeri zsidóságról első emlékezések az 1700-as évek közepétől vannak. A csengeri izraelita hitközség alapszabályait 1765-ben készítette el az első rabbi, mely bizonyítja, hogy Csengerben már akkor is már élt zsidóság, sőt az I. katonai Felmérés szöveges részében 1785-ben, már jelentős objektumok között a zsinagógát és ehhez tartozó különböző kisebb épületeket (fürdő,stb.) említ. Ha már ezen épületek állottak, akkor bizony szépszámú hitközségnek kellett azokat fenntartania. Temetőjük is már az 1700-as évek közepétől megvolt, mert a második rabbit, Spitz Mózest már ott helyezték örök nyugalomra.


A ma is létező gondozott zsidó temető ( kép: csengeri múzeum adatbázisa)

A csengeri zsidóság első generációja nagy valószínűség szerint Cseh és Morvaországból származott, mert gróf Károlyi Sándor a Szatmár vármegyei falvakba –többek között Csengerbe is ekkor telepített zsidókat.
Az 1800-as ével elején újabb, immár Galiciából való beáramlás történt. A csengeri korabeli jegyzőkönyvekből, mely 1804-től indul, már név szerint is ismerjük az itteni zsidó lakosok nagy részét, például Lévi József árendást, Jakob gombkötőt, Berkovics Sámuel, Kauffmann Ábrahám és Kajzer József sahtert, de lehetne folytatni a sort. Ebben az időben ingatlant nem szerezhettek még, csak bérelt házakban, házrészekben laktak. Megélhetésüket főleg a földesúri haszonbérletekből- regálékból, kisebb iparűzésből és kereskedelemből fedezték. A zsidó iparosok olyan mesterségekkel foglalkoztak, melyek Csengerben újnak számítottak. A hitközség anyagi és számbeli gyarapodása lehetővé tette, hogy az eddig magánházban lévő kicsiny imaházuk helyett megépítsék 1820-ban (más források szerint 1832-ben) Szatmár megye egyik legnagyobb és legszebb zsinagógáját. Ez idő tájt a Spitz család tagjai töltötték be a rabbi állást.

A 19. század végén, de legfőként a 20. század elején Csenger központjában egymást érték a zsidó kereskedők boltjai, és lakóházai. Mondhatni a központ –azaz a Piac –kisvárosias küllemét ezek a soros, zárt beépítésű épületek adták meg, mely máig is megkülönbözeti a környékbeli, akár nagyobb településektől is. Az egyre népesedő hitközség 1886-ban 6 osztályos elemi iskolát állíttatott fel. Ez az első években egy magánlakásban működött, de néhány év múlva a gazdag hitközségi tagok által felajánlott összegekből, és kormánysegélyből a zsinagóga melletti telken megépült egy korszerű, három tantermes iskola. Első tanítói Kaszavitz Miksa és felesége voltak, akik mindketten kiváló pedagógusok voltak.

A XX. század elején a csengeri zsidók elitje már jelen van a helyi önkormányzatban is, a társadalmi-gazdasági és társasági élet meghatározó alakjai kerültek ki közülük. Csengerbe volt nyomda, (Satin.nyomda) ékszerüzlet, három szálloda, rengeteg kis üzlet, gőzmalom, két szódavízüzem –melyek a zsidó polgáraink szorgalmát és hozzáértését bizonyították. Csenger gyógyszertára- mely az elsők között létesült Szatmár megyében – Klein Rezső tulajdonában volt. A kisváros orvosai között találjuk dr. Kaszavitz Lászlót és dr. Mayer Áron is, állatorvosa dr. Gergely Antal volt. Működött egy Zsidó Nőegylet és több jótékony alapítvány.


Az egykori zsinagóga épülete ( kép: csengeri múzeum adatbázisa)

Jelenleg Csengerben nincs zsidó lakos, 1944 tavaszán Mátészalkára deportálták a több mint félezer főnyi helyi zsidóságot, melynek legnagyobb része a haláltáborokban pusztult el. Sajnos a zsinagógát az 1950-es évek végén az Országos Izraelita Iroda elkótyavetyélte, s lebontották. Emléküket a ma is álló, gondozott Zsidó Temető őrzi, ahol több nagytekintélyű zsidó rabbi, a nemzetközileg is ismert Jungreisz- rabbidinasztia tagjai vannak eltemetve.
Csenger és a környező falvak zsidóinak életben maradt tagjai közül kb. 70 család él Izraelben és kb. ugyanannyian élnek szétszóródva a világ országaiban, Európa, Amerika és Ausztrália földrészein.

(muzeum-csenger)

Oldal:  1 2 3 4 5 6 [7]