2018. márc.
21
  A huszárpisztoly és a hozzá kapcsolódó történet
Kategória: A múzeum kincsei - Közzétette: admin
szerző: Fábián László

A múzeum régészeti –történeti termének hetedik tárlójában látható egy 1798. M típusú, csappantyús-kovás rendszerű – ám még 1848-ban is használatos huszárpisztoly. Nem egy különleges fegyver- ám számomra fontos, hiszen gyermekkori emlék. Zárójelben teszem hozzá, hogy a múzeum törzsanyagát a testvéremmel együtt gyűjtött tárgyak-dokumentumok teszik ki. Ennek egyik ékes bizonyítéka ez a pisztoly. Annál is inkább, hiszen még szinte gyerekkorunkban jutottunk hozzá, bizonyítandó, hogy már ebben az időkben kezdtük a gyűjtést, a szépszámú rokonság poros padlásain.



A huszárpisztoly eredeti állapotában, mikor hozzánk került

Visszatérve a pisztoly történetéhez, induljunk onnan, hogy olyan hatodikosok lehettünk azidőben és nyulakat tenyésztettünk. kicsit túlzás a tenyésztés, inkább csak tartottunk néhányat, de azok közül ritkaság számba ment egy angórapár. Ez igen megtetszett egyik osztálytársunknak, jóbarátunknak, akinek apja rendőr volt itt Csengerben. Próbálta minden módon elkunyerálni, mígnem egyik alkalommal beállított ezzel a pisztollyal. Hogy miként került hozzá, nem árulta el, valószínű, hogy a rendőr atya kobozta el valakitől, mint fegyvert, vagy leadták neki, nem lényeges. A cserére jól megjátszott hezitálással belementünk. Másnap megint beállított, hogy még van egy ugyanilyen pisztoly, azért adjuk oda a másik nyulat is. Erre már nem voltunk hajlandóak –azóta is átkozzuk ezt a pillanatot. Mint később a szakirodalom áttanulmányozása után tudtuk meg, hogy a huszárok a pisztolyt mindig párban hordták, sőt a korábbi időkben is a lovasok, hiszen a nóta is „dali pár pisztolyom”- ról szól.

Persze a pisztoly akkori kinézete messze nem olyan volt, mint most, a tárlóban. Valami barna színű festékkel vastagon be volt mázolva, olyannyira, hogy úgy tűnt mintha fából lett volna kifaragva. Lehet, hogy ez is volt a cél!! Ezt a mázat nagy nehezen lekapartuk róla, persze, hogy károsítottuk a fából készült agyat, de úgy-ahogy elfogadható állapotba hoztuk. A fegyvert még egy alkalommal ki is akartuk próbálni nagy titokban, egyik barátunk szerzett puskaport, s a Jókai regényekből tudtuk, hogy miképp is történt ennek az előltöltős jószágnak a megtöltése, először a por, utána fojtás, utána a golyó, s megint fojtás. A serpenyőbe is kis puskapor, ami egy lyukon át a csőbe viszi a szúrólángot. No, így kiokoskodtuk, s egy fára felfüggesztettük a pisztolyt, s begyújtottuk a puskaport. A fegyver ezután vészesen forogni kezdett, mi pedig, vagy tízen, ahányan voltunk, annyifelé szaladtunk fedezéket keresve, aminek nem sok értelme volt, hiszen gyenge pukkanás hallatszott, s a csapágygolyó szinte csak kibukott a csőből.



A huszárpisztoly restaurálás után a múzeum tárolójában

A gyermekkori emlékek felidézése után a pisztoly természetesen a későbbi múzeum törzsanyagába került, ám meglehetősen viharvert állapotban volt már. Ja, azt elfelejtettem írni, hogy kakasa kezdettől nem volt. Mindenesetre így is a XIX. századot bemutató tárló kuriózuma lett a kiállításon. De már érett a gondolat, hogy ki kellene restauráltatni valamiképpen szakemberrel. Kapóra is jött egy alkalommal itt bemutatót tartó fegyverműves, akivel megbeszéltem, hogy mennyiért és miként hozza rendbe a pisztolyt. A restaurálás összegét múzeumszerető és pártoló csengeri vállalkozók adták össze, nevüket a csőbe rejtett névsor őrzi az utókornak. A mester kitett magáért, mert új faágyat faragott és új kakast is szerelt fel, s a pisztoly eredeti állapotába került, s a tárló egyik kiemelt tárgya lett. Ahányszor csak ránézek, mindig a másik angóranyúl jut eszembe, no és a gyermekkorom.