2020. márc.
28
  Befejeződött a rézkori edény restaurálása
Kategória: A múzeum kincsei - Közzétette: admin
szerző: Fábián László

Még ebben a keserves időszakban is jöhet jó hír. Tompa György régész,barátunk, jó ismerősünk,lepett meg  mégpedig azzal a hírrel, hogy a Jósa András Múzeum aranykezű restaurátorai befejezték a csengeri rézkori edény kiegészítését.. Hogy teljesen pontosak legyünk, ez az edény nem is csengeri, hanem komlódtótfalusi, hiszen Szabó Zoltán barátunk találta, a Szamos palaján, a Csicsókásnak nevezett részen.



A csengeri edény a korai rézkorból való, (restaurálás előtt és után) sok helyen virágcserép alakúként is említik.
Jellegzetessége a körben húzódó "bütykök"
.

Tompa György a Monográfiában a rézkorról írt, de a kézirat leadásának idején még nem volt tudomása az edényről-így igen megörült ennek.Annál is inkább, mert Csenger környékén eleddig még nem találkozhatunk rézkori emlékekkel.(Talán ide sorolhatjuk, a még az 1930-as években Szamostatárfalván talált rézkori csákányt, ami sajnos még nincs publikálva) - így a múzeumunkban ez lesz az első ilyen korú lelet. 

Akkor térjünk rá, magára a rézkorra. Ez az időszak az újkőkor után, Kr. e.4500-2800 közé esett, a fémek, a réz és az arany megismerésének, felhasználásának korszaka volt.

Mire Múzeumunk ismét látogatható lesz, az őskori táróban már ott gyönyörködhetnek kedves látogatóink ezt a ritka edényben.

kapcsolódó: Rézkori lelettel gazdagodott a helytörténeti múzeum Katt ide!