2020. jún.
19
19
Kategória: helyi hirek - Közzétette: admin
szerző: Fábián László
2020 június 9. Ekkor az interneten keresztül egy nagyszabású, maratoni előadássorozat kezdődött reggel nyolc órától egészen éjfélig. Nagy István családfakutató ötlete volt, hogy legyen Magyarországon egy nap kijelölve a Családfakutatók Napjává. Lelkes és kitartó munkájának hála ez a terv megvalósult, sőt ez a nap Molnár József születésének napjára lett időzítve és szentelve, mint a meghívóban is állt, „Helytörténeti és családfakutatók előadás Molnár József csengeri helytörténet kutató 115 éves születésnapjára”.

Múzeumunk azáltal is meg lett tisztelve azzal, hogy –tekintve, hogy Molnár József csengeri születésű volt, - az első két előadást innen szervezték. Reggel nyolc óra húsz perckor Fábián László a múzeum nyugalmazott szakmai vezetője és munkatársa mutatta be Molnár Józsefet, „Csenger tudósát”, annak sokoldalú munkásságát a nagyközönségnek. Majd Szabó János szakmai vezető Csenger helytörténetéről tartott előadást.

Szabó János múzeum igazgató előadása: Katt ide! Fábián László nyugalmazott igazgató beszéde Katt ide!
Az ezután következő színes és változatos témájú értekezések a nap végéig tartottak, családfakutatástól, néprajztól kezdve levéltárosok, történészek és számos, a témával foglalkozó szakemberek gazdag tematikájú értekezéseket mondtak el.
Nehéz lenne kiemelni közülük bárkit, ám megpróbálom ezt, például dr. Páll István, a nyíregyházi Falumúzeum volt igazgatója, dr. Hágó Attila a Nagykárolyi Városi múzeum igazgatója, Reicher Péter a Magyar Családfakutató Egyesület elnöke is szerepelt, az online konferencián mindösszesen 24 előadás hangzott el.
A gazdag programot a Facebookon meg lehet tekinteni,- a „Molnár József 115 múltunkkal a jövőnkért” Facebook oldalán

(A videók csak a Facebook bejelentkezés után válnak elérhetővé