2021. márc.
26
  Szinte kész az új kiállítás....
Kategória: programajánló - Közzétette: admin
szerző: Fábián László

Bár még halvány sejtelmünk sincs, hogy mikor lesz látogatható a múzeum, s ezzel összefüggésben, mikor nyílhat az új, technikatörténeti kiállításunk, melyet már több mint egy hónapja készítünk és már igen szeretnénk a látogatók elé tárni..Mint a címben is jeleztem a tárlat szinte már kész, apróbb munkálatok hiányoznak.


Szatmárnémetiből kaptunk ajándékba két gramafont, melyek eléggé elhasznált állapotban voltak. Ezeket, a több mint száz éves gépezeteket mondhatni sziszifuszi munkával restauráltam. Nos a mellékelt képen látható az eredmény, mert az egyik, a nagyobbik már teljesen kész. A kisebbiken, mely a régebbi, a klasszikus tölcséres típus, még dolgozom, de már nem sok hiányzik, hogy bemutatásra kész állapotba kerüljön.
Egyszóval alig várjuk, hogy bemutathassuk a többi régi rádióval és televízióval és más híradástechnikai eszközzel egyetemben ezeket a ritkaságokat...