2021. júl.
31
31
Sulyok Ede jegyző úr újjászületett sírköveKategória: A múzeum kincsei - Közzétette: admin
szerző: Fábián László
Már van annak jó tíz éve, hogy a múzeumba szállították a régi református temetőből lekcsei Sulyok Ede községi főjegyző több darabra tört sírkövét, hogy legalább így megmeneküljön a teljes pusztulástól. Ne firtassuk, hogy hogyan és miként tört össze az egyszerű síremlék, a lényeg, hogy itt csak biztos helyre került, sőt sikerült is összeállítani a kődarabokat, bár a sírtábla egy része nem került elő. Az udvar egyik félreeső sarkában várta sorsa jobbra fordulását.
Hála a tornácépítést követő tereprendezésnek, a sírkövet a régi helyéről el kellett távolítani, szétszedtük, s egy hársfa árnyas tövében kialakított talapzatra visszaépítettük, immáron erős kötőanyaggal megerősítve, sőt a hiányzó feliratot is sikerült pótolni. A jegyző úr lelke immáron megnyugodhat, bár hamvai a régi ref. temetőben nyugszanak.
Ennyi bevezető után talán érdemes bemutatni az azóta Csengerből eltűnt Sulyok családot. A Sulyok család Szatmár vármegye ősnemes famíliája volt, mely még II. András királytól kapta nemességét és birtokait, a Bácsbodrog vármegyei Lekcse községre, ahonnan előnevét vette. A szétágazó család egyik ága Szatmár vármegyébe került.
Több nevezetes személyt is adtak az országnak, volt köztük pécsi püspök, várkapitány, egyikőjük Kőzépszolnok főispánja, és a Szilágycsehi uradalomra nyert 1560-ban 47 községből királyi adományt, míg egy másikuk szatmári alispán lett. Sulyok Ádám pedig az 1870-es években sályi birtokos és megyei vízbiztos volt.
E jelentős famíliából minket csak a csengeri lekcsei Sulyok Ede érint. A fent említett Ádám vizibiztos gyermeke volt, 1853-ban született. Sályiban. Jogi tanulmányai után Csengerben lett jegyző, később főjegyző, az 1900-as évek elejétől.. Felesége rápolti Kormos Szeréna volt, két gyermekük született, Sándor és Ilona, aki itt volt óvónő 1950-ig, s vele kihalt a család.
Sulyok Ede az 1918-19-es zavaros időszakban lemondott tisztségéről, de később pár évre visszatért munkájához. 1936-ban halt meg. A helyreállított síremlék a történelmi lekcsei Sulyok család csengeri szereplésének emlékét őrzi.
Már van annak jó tíz éve, hogy a múzeumba szállították a régi református temetőből lekcsei Sulyok Ede községi főjegyző több darabra tört sírkövét, hogy legalább így megmeneküljön a teljes pusztulástól. Ne firtassuk, hogy hogyan és miként tört össze az egyszerű síremlék, a lényeg, hogy itt csak biztos helyre került, sőt sikerült is összeállítani a kődarabokat, bár a sírtábla egy része nem került elő. Az udvar egyik félreeső sarkában várta sorsa jobbra fordulását.
Hála a tornácépítést követő tereprendezésnek, a sírkövet a régi helyéről el kellett távolítani, szétszedtük, s egy hársfa árnyas tövében kialakított talapzatra visszaépítettük, immáron erős kötőanyaggal megerősítve, sőt a hiányzó feliratot is sikerült pótolni. A jegyző úr lelke immáron megnyugodhat, bár hamvai a régi ref. temetőben nyugszanak.
A síremlék és a lekcsei Sulyok család címere
Ennyi bevezető után talán érdemes bemutatni az azóta Csengerből eltűnt Sulyok családot. A Sulyok család Szatmár vármegye ősnemes famíliája volt, mely még II. András királytól kapta nemességét és birtokait, a Bácsbodrog vármegyei Lekcse községre, ahonnan előnevét vette. A szétágazó család egyik ága Szatmár vármegyébe került.
Több nevezetes személyt is adtak az országnak, volt köztük pécsi püspök, várkapitány, egyikőjük Kőzépszolnok főispánja, és a Szilágycsehi uradalomra nyert 1560-ban 47 községből királyi adományt, míg egy másikuk szatmári alispán lett. Sulyok Ádám pedig az 1870-es években sályi birtokos és megyei vízbiztos volt.
E jelentős famíliából minket csak a csengeri lekcsei Sulyok Ede érint. A fent említett Ádám vizibiztos gyermeke volt, 1853-ban született. Sályiban. Jogi tanulmányai után Csengerben lett jegyző, később főjegyző, az 1900-as évek elejétől.. Felesége rápolti Kormos Szeréna volt, két gyermekük született, Sándor és Ilona, aki itt volt óvónő 1950-ig, s vele kihalt a család.
Sulyok Ede az 1918-19-es zavaros időszakban lemondott tisztségéről, de később pár évre visszatért munkájához. 1936-ban halt meg. A helyreállított síremlék a történelmi lekcsei Sulyok család csengeri szereplésének emlékét őrzi.
