2018. aug.
12
  Újkőkori őrlőkő
Kategória: A múzeum kincsei - Közzétette: admin
szerző: Fábián László

Augusztus 20. - át szokták említeni az új kenyér ünnepének is. Ha kenyér, akkor ahhoz liszt is kell, tudjuk, hogy azt a malmokban készítik.
De miként is készült ez az őskorban. Erre derít fényt a múzeumunk első tárlójában látható, úgynevezett őrlőkő, mely tulajdonképpen nem is egy, hanem két kőből áll..




Ezek az őrlőkövek mészkőből készültek, az alsó, a nagyobbik kissé homorú kiképzésű, a felső pedig domború, s ezek szépen illeszkednek egymáshoz, amit az állandó használat még jobban segített.. A felső kővel dörzsölő mozdulatokat végeztek, s a két kő közé tették a gabonát, s az összedörzsölődéssel lejött annak héja, s a belső részt pedig porrá őrölték. No, nem a mai lisztfinomságra kell gondolni, inkább amolyan daraszerű állagra. Tehát, tulajdonképpen a malmok őseinek is tekinthetjük ezeket a több ezer éves köveket, melyeket egy régi ismerősöm, volt tanítványom, Deli Zsolt adományozott jó pár évvel ezelőtt. Elmondása szerint Angyalos határában, a friss szántáson találta.
Akkor igen röviden a korukról, ha már szóba került.



A két kő a neolitikum –azaz újkőkor idejéből való, mely korszak Kr. e. 5000- től egészen a Kr. e. 2500 időszakot ívelte át. Ezek az évezredek forradalmian újak voltak az emberiség történelmében, ekkor tértek át a korábbi gyűjtögető- halászó – vadászó életmódról az élelemtermelésre, úgymint az állattenyésztésre és a földművelésre. Ez utóbbi megkövetelte az egy helyben maradást, kialakultak a települések, ahol kis és nagycsaládi közösségben éltek az emberek.
Ilyen neolitikus településnyomok ismertek Csenger határában számos helyen a régészeti terepbejárásoknak köszönhetően, de Csengerben, a belterületen, a Jókai utcában is találtam neolitikus cserépmaradványokat.
Csak reménykedem, hogy egyszer egy, az ebből a korból származó sír is előkerül, edénymellékletekkel.