szerző: Fábián László

1783-1785 között II. József császár rendeletére térképészek hada felmérte és térképre rögzítette a Birodalmat, az akkori legmodernebb technikával, és máig is példamutató precizséggel.
Ennek a térkép halmaznak a Csenger és közvetlen környékén ábrázoló részét mutatnám be. Megdöbbentő a majd' háromszáz évvel ezelőtti táj arculata, annak meghatározó folyójának a Szamosnak kacskaringó medre.



Látjuk jól, hogy kelet felől szinte a város alá nyomult, veszélyeztetve az ottani utcákat- gátnak még nyoma sincs.Azt is megfigyelhetjük, hogy híd köti össze Tótfaluval, és a túloldali tájjal, természetesen csak fahídra kell gondolni. Az is kitűnik, hogy Csenger fő utcaszerkezete alapvetően máig ugyanaz.
Északról látjuk a Halom dombját jelölve -akkor ott végződött a város, a mai Rákóczi utca felől kb. a Kenyérgyárnál fejeződött be Csenger. A keleti két párhuzamosan futó utca a Ki és Nagy Berekallya (Béke-Kossuth) helyzete Szamos miatt adott volt, ma sem sokkal más.
Lehetne még oldalakon keresztül elemezni ezt a régi térképet, összehasonlítgatni a mai állapottal -ezért is teszem közzé. Ám belegondolva, vajon háromszáz év múlva milyen képet láthatnánk? Jó lenne tudni, de ez már nem a mai generációra tartozik.

szerző: Fábián László

A Hadady-nemzetség Szatmár, Bereg és Szilágy vármegye legősibb nemes családjai közé tartozik. István, neje Morvay Zsuzsanna és fia István 1646-ben III. Ferdinándtól kapták a címeres nemesi levelüket, melyet 1647-ben Csengerben hirdettek ki.

A Hadady család elterjedt Csengerben, Szamosangyaloson. Csengerújfaluban, Fülesden, de Szatmár vármegyében számos helyen is.

Csenger mezővárosában a Hadadyak fontos tisztségeket töltöttek be, főhadnagyok, presbitériumi tagok, esküdtekről van említés.

Csengerben 1766 és 1909 között 137 gyemek született e néven. Ennek ellenére mára már eltűnt ez a jellemző, tősgyökeres név a városból.

Az 1646-ban kapott nemesi címer leírása: Doborpajzsban, kék mezőben, zöld alapon ágaskodó arany oroszlán, jobbjában görbe szablyát tart.

Sisakdísz: kék-arany, vörös-ezüst, kék strucctoll. Takarók: kék- arany, vörös-ezüst

szerző: Fábián László

A korábbi, 2018- ban végzett múzeumudvari ásatáson, megtaláltuk az egykori ref. parókia alapfalainak egy részét. A szelvény keleti falában néhány sor tégla bukkant elő.



Elhelyezkedésük alapján a parókia pincelépcsőjének utolsó fokai lehettek. Ezt remélhetőleg az ősz folyamán a hagyományos CSERÉP- régészeti találkozó keretében szeretnénk kiásni- kibontani és tisztázni az épülethez viszonyított elhelyezkedését.

szerző: Fábián László

A június 9-i bejegyzésemben írtam a sanyikerti újabb leletekről, Katt ide! úgymint a honfoglaláskori nyílhegyről, és egy római pénzérméről, amiről akkor még nem lehetett megállapítani, hogy bronz avagy ezüst. Mindkét leletet a restaurátorokhoz küldtük be. E hét elején, június 24-én a nyíregyházi Jósa András múzeum restaurátorai meghozták a kirestaurált tárgyakat.



A nyílhegyről nincs mit mondani, egy klasszikus honfoglaláskori forma. Annál inkább érdekes a római érme, mely igen jó megtartású. Jól kivehető a felírat: CRISPINA AUGUSTA.. Ő Commodus császár ((180-192) felesége volt. (Megjegyzendő, hogy Commodustól is találtunk már korábban érmet Sanyikerten) A császárné meglehetősen léha életet élt, ezért a császár Capri szigetére száműzte, ahol rövidesen, alig harminc évesen meghalt kb. 187-ben. Több mint valószínű eltették láb alól.

Sanyikerten a régészeti leletek tanúsága szerint az ott élő lakosság élénk kereskedelmi kapcsolatokat tartott fenn az erdélyi római hatalommal, melyet a római pénzleletek bizonyítanak. Reméljük Sanyikerten még több meglepetést vár ránk.

szerző: Fábián László

A napokban kaptam a megdöbbentő hírt, Ószabó István költő -festő haláláról.
Ifjúkori barátunk volt, még a főiskolás világmegváltó évekből. Csengerhez is kötődött, hiszen felesége a csengeri Barkász Éva lett, gyermekük is itt született, néhány évig itt laktak, több versében is megemlékezett Csengerről.



Később a debreceni Partium irodalmi, művészeti folyóirat alapító főszerkesztője volt. Elnyerte a József Attila díjat. Festészettel is foglalkozott,, képei az ösztönös, naiv festészet legjobbjai közé sorolandók, Csengerben, a Helytörténeti Múzeum Galériatermében nagysikerű kiállításon mutatkozott be, később Vetésen és Nagyecseden is volt tárlata..

szerző: Fábián László

119 éve különös esemény történt meg Csengerben, mint azt az 1904 június 24-i Szatmár-Németi nevű napilapból megtudtuk. A cikk az „Elégett halott”horrorisztikus címet viselte, s egy nem mindennapi esetet taglal. Az történt ugyanis , hogy Csengerben június 18-án elhunyt özv. Képessy Gyuláné”, oroszfái Fogarassy Anna „földbirtokosnő”.
A Képessy –kastély a mai Kossuth utca elején állt, a mostani Bölcsőde helyén.




E kastély egyik szobájában nagyméretű égő gyertyák övezte ravatalra helyezték a halottat, és éjszakára magára hagyták. Hogy-hogynem a ravatal az egyik gyertyától tüzet fogott, olyannyira, hogy „az ércz koporsó elolvadt, s a benne lévő holttest egészen összeégett.” Jó későn vehették csak észre a családtagok, vagy a személyzet a tüzet, akik csak annyit tehettek „hogy a házat mentették meg a tűztől, mert már a bútorok is égtek.” Azt már nem írta az újság, hogy miként szereztek új koporsót, s hogy tették bele az összeégett testet. Az utóbbi mindenesetre nem lehetett egy szívderítő látvány.
Mondhatni Csengerben ez volt az első és utolsó hamvasztás, igaz házilagos kivitelben.

szerző: Fábián László

Évtizedes tervünk realizálódott a napokban, ugyanis sikerült eredeti formájában felállítani azt a kandallót, mely régóta várt erre. Röviden a kandalló változatos sorsáról; még az egykori Szuhányi kastély szállodává alakításakor, bölcs döntéssel Juhász János átadta a számára feleslegessé vált kőtöredékeket a Múzeum számára.



Ez a fűtőeszköz a Szuhányiak kényelmét szolgálta évszázadokon át. Ám, még régebbi ezen kövek története, ugyanis a Szuhányiak örökölték a Melith-kastélyt, ami akkor, az 1700-as évek végén már igen romos állapotban volt, ezt lebontottál, de a használható elemeket az akkor épülő kastélyukba beépíthették.
A kandalló reneszánsz motívumokat hordoz, jellegzetes XVI. századi munka.
Köszönet illeti az ált. iskola karbantartóit is, akik a nehéz kőelemeket a helyükre tették.

szerző: Fábián László


Sanyikert ismét hozta a megszokott formáját. Ugyanis a Múzeum munkatársai, kiegészülve Szabó Zoltán aktív segítőnkkel, május 4-én kimentünk a terepre, vagyis az egykori Senye falu területére, ami már bőven adott eddig is régészeti leleteket.



A szépen eldolgozott föld csak vetésre várt, nem okozott csalódást, bár sok hasznavehetetlen vashulladék is került elő. Ám jött a siker, egy honfoglaláskori nyílhegy és egy római, császárkori érem lett a zsákmányunk. A tárgyak természetesen restaurálásra szorulnak, ami hamarosan meg is történik.
Ősszel folytatjuk a kutatást.